Már több mint nyolcezer civil halottja van az Ukrajnában dúló háborúnak

ukrán válság k

Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak, a halálos áldozatok mintegy 90 százaléka robbanásokban vesztette életét – jelentette be kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.

A szervezet legutóbb február 12-én tette közzé a hivatalosan ismert halálos áldozatok számát, amely akkor 7199 volt.

A főbiztosi hivatal – amelynek több tucat megfigyelője tartózkodik Ukrajnában – leszögezte:  a valódi számok vélhetően sokkal magasabbak, hozzátéve, hogy jelenleg is ellenőrzik a hozzájuk érkező újabb adatokat.

„Ez az adat csupán a jéghegy csúcsa” – szögezte le közleményben Volker Türk, a világszervezet emberi jogi főbiztosa.

Matilda Bogner, az hivatal ukrajnai misszióvezetője azt mondta, akár több ezerrel lehet magasabb a halottak valódi száma, hozzátéve, hogy sok halálos áldozatot, zömüket a dél-ukrajnai, jelenleg orosz megszállás alatt álló Mariupolban még nem vettek nyilvántartásba.

A mintegy 450 ezres várost a három hónapon át tartó orosz ostrom csaknem teljesen megsemmisítette.

Oroszország tagadja, hogy szándékosan intézne támadást civilek ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?