Lezárulhat az olajkorszak?

A nyersolaj, s ezzel a gépjárművek üzemanyagárának további drasztikus növekedését jósolják a gazdaságkutatók. Külországi számítások szerint a benzin literjéért hónapokon belül akár másfél eurót is fizethet Európa. Persze a világ már túlélt néhány globális katasztrófával fenyegető olajkrízist.

Egyesek már az autóközlekedés, a gépkocsival történő szállítás végét vetítik előre. A Katrina hurrikán augusztus végi pusztítása tetézi az üzemanyag iránti igényeket, amelyeket többek között az iraki háború, de legfőképp – a nyugati világ ösztönzésére – óriási ütemben fejlődő ázsiai gazdaság amúgy is táplál.

A korábbi olajkríziseket többnyire világpolitikai események, s nem konkrét hiányok váltották ki. Nagy szerepe volt és van annak a ténynek, hogy a világ kőolajkészletének zöme a Perzsa-öböl térségére koncentrálódik, s az ottani történések nagyban befolyásolják, sokszor el is bizonytalanítják a világgazdaság olajellátását.

A legelső említésre méltó olajválságra 1951-ben került sor, amikor az irániak államosították az Angol-Perzsa Olajvállalatot, a későbbi British Petrolt és az abadani finomítót. Ám a kellő hozzáértés és a kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt a termelés a korábbinak a töredékére esett vissza. Ez a válság csak a közlekedésben okozott ideig-óráig tartó zavart. Az árakat kevéssé befolyásolta, mert akkoriban a világ energiaigényének 80 százalékát még kőszénből elégítették ki.

1956-ban Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, de a felajánlott kártalanítást Anglia és Franciaország nem fogadta el, ezért a csatlakozó Izraellel októberben megtámadták Egyiptomot. Mivel az akkori két világhatalom – az éppen egy időben zajló magyarországi forradalommal elfoglalt Szovjetunió és a világméretű katonai összecsapást elkerülni akaró Egyesült Államok – aktuálpolitikai okokból úgy döntött: az egyik Magyarországon, a másik viszont Egyiptomban nem avatkozik közbe, Egyiptom elsüllyesztett hajókkal megakadályozta a Szuezi-csatorna forgalmát. Szíria elzárta az olajvezetékeket, Szaúd-Arábia embargóval sújtotta az angolokat és a franciákat. Ekkor vezették be Angliában egy időre a benzinjegyet, Belgiumban pedig megtiltották a kocsik hétvégi használatát.

1967-ben Izrael a hatnapos háborúban elfoglalta a gázai övezetet, a Golán-fennsíkot és Nyugat-Jordániát. Az arab olajkitermelő országok emiatt embargót hirdettek Izrael és támogatói ellen, de ők akkorra már bőséges tartalékokat halmoztak fel, így a konfliktus akkor sem növelte meg nagy mértékben az árakat.

1973 októberében Szíria és Egyiptom megtámadta Izraelt. Az arab–izraeli háború első szakaszában az arab országok exportcsökkentésről döntöttek, ám Líbia teljesen leállította exportját, amit a többi arab államnak az Izrael támogatóivá nyilvánított nyugati országok elleni újabb embargója követett. Ekkor rövid idő alatt négyszeresére, a csúcson 36 dollárra emelkedett egy hordó olaj ára. A fejlett országokban csökkentették az áramfogyasztást, sorok álltak a töltőállomások előtt, valóságos pánik tört ki, keresetté váltak a japán kiskocsik. Egyes szakértők szerint az USA nagyvállalatai az áremelés támogatásával is segítették csökkenteni a hatalmas államháztartási többletet. (Bennünket ez kevésbé érintett, hiszen akkor a Szovjetunióból kaptuk az olajat, KGST-árakon. Persze idővel a világpiaci olajárak – a gyakran használt akkori jelzővel – begyűrűztek hozzánk is.)

1979-ben a két nagy olajtermelő, Irak és Irán háborúja idején 40, majd 50 dollárra ugrott az olaj hordónkénti ára, ami mai értékre átszámítva legalább a kétszeresének felelne meg. A nyolcvanas években aztán ennél lényegesen alacsonyabb szinten rögzültek az olajárak, s csak tizenöt évvel ezelőtt emelkedtek ismét 35 dollárra, amikor Irak lerohanta Kuvaitot és fenyegette Szaúd-Arábiát. Az 1991-es öbölháború, majd a 2003-ban megkezdődött iraki harcok idején még hullámzott, de átlagban az idei év elejéig nem drágult lényegesen, bár az olaj iránti kereslet növekedésével mind nehezebben bírnak lépést tartani a finomítók.

Hogy mit hoz a jövő az olajfronton? Valójában senki sem tudja, de érdemes meggondolni a világ egyik vezető olajtársasága, a Shell egyik vezetőjének tréfába csomagolt jóslatát: az emberiség kőolajkorszaka nem az olajhiány miatt ér majd véget, ahogy a kőkorszak sem azért zárult le évezredekkel ezelőtt, mert elfogyott a kő.