<p>Pár éves összehasonlításban csökkent a fegyveres konfliktusok száma a világban, de az áldozatoké 2008-hoz képest háromszorosára nőtt tavalyra - közölte egy új jelentésében szerdán a londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS).</p>
Kevesebb a konfliktus, több az áldozat
Az intézet eddig évente két jelentést publikált (a stratégiai kérdésekről, illetve a világ országainak fegyveres erejéről), s ezek mellé hosszú kutató munka alapján most egy harmadikat is megjelentetett.
Az adatbázist 2003-ban kezdték kialakítani az új kiadványhoz, amelyet a szervezet Temze-parti központjában mutattak be. Ez a jelentés a konfliktusok (polgárháborúk, felkelések) természetének az elemzésével és következményeikkel foglalkozik.
A tavalyi évből a brit szakértők 42 konfliktust jegyeztek fel, vagyis 21-gyel kevesebbet, mint 2008-ban. "A fegyveres konfliktusok száma gyorsuló csökkenést mutat, amióta az adatbázis működik... de ezt a csökkenést többszörösen ellensúlyozza, hogy könyörtelenül nő az intenzitásuk és a hozzájuk kapcsolódó erőszak" - mondta Nigel Inkster szakértő.
Miközben 2008-ban a 63 konfliktus 56 ezer áldozatot követelt, a múlt évben a 42 konfliktusban több mint 180 ezren haltak meg, vagyis több mint háromszor annyian. Ehhez a növekedéshez leginkább a szíriai belháború járult hozzá, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet terjeszkedése Irakban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.