Kép: MTVA/Róka László
Kétéves kisfiú zuhant ki egy második emeleti lakásból
Vasárnap reggel kizuhant egy ház második emeletéről egy kétéves kisfiú Budapesten, a XIII. kerületi Pannónia utcában – írja a 24.hu a Bors nyomán.
A lapnak egy szemtanú nyilatkozott, aki elmondta, először egy nagy puffanásra lett figyelmes, majd keserves sírást és kiabálást hallott, azt hitte, elütöttek valakit.
A sebesült mellett ott térdelt egy kutyás nő, közben pedig már az apuka ordítva rohant lefelé pizsamában. Szegény azt kiabálta, hogy: ezt nem hiszem el! Nem hiszem el!
– mondta a szemtanú.
A mentők és a rendőrség is néhány percen belül kiérkezett a helyszínre. A kisfiú végig nagyon sírt, amit csak akkor hagyott abba, mikor a mentők elkezdték az ápolását. A fiú a szemtanú szerint először a virágokra, majd egy utcában parkoló autóra eshetett.
Az Országos Mentőszolgálat a lapnak azt mondta: a két év körüli gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Az ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást, egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.
(24.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.