Készül az USA válasza

Szöul/Washington. Észak-Korea tegnap azzal vádolta az USA-t, hogy felelősség terheli az 1994-ben kötött kétoldalú atomenergia-ügyi megállapodás végrehajtásában mutatkozó késlekedésért. Az állami rádió szerint 8 évvel az egyezmény aláírása után Washington még mindig a kiindulópontnál tart.

Szöul/Washington. Észak-Korea tegnap azzal vádolta az USA-t, hogy felelősség terheli az 1994-ben kötött kétoldalú atomenergia-ügyi megállapodás végrehajtásában mutatkozó késlekedésért. Az állami rádió szerint 8 évvel az egyezmény aláírása után Washington még mindig a kiindulópontnál tart. Súlyos késésben van a Phenjannak ígért könnyűvizes atomreaktor szállítása, és emiatt a megállapodás sorsa kritikus pontra érkezett, ahol már annak felmondását is meg kell fontolni. A rádió viszont nem tett említést arról a múlt heti szenzációként hatott amerikai közlésről, hogy Phenjan e hónap elején egy amerikai küldöttségnek beismerte: az 1994-es egyezmény megsértésével titokban atomfegyverek fejlesztésén dolgozik – jelentette a Reuters. Egy magas rangú északi vezető pedig azt közölte, Phenjan kész a tárgyalásokra e kérdésről.

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az USA barátaival és szövetségeseivel most tanulmányozza, milyen választ adjon Phenjannak. Kitért azon kérdés megválaszolása elől, hogy az USA felfüggeszti-e az évi félmillió tonnányi fűtőolaj szállítását Észak-Koreának. Úgy fogalmazott, megvizsgálják az 1994-es egyezményben foglaltakat, hogy az amerikai érdekek szempontjából megítéljék, mi az, ami folytatódjon, és mi az, ami nem. Az egyezményben Phenjan befagyasztotta nukleáris fegyverprogramját, aminek a fejében Amerika két könnyűvizes technológiájú atomreaktort épít Észak-Koreának, s felépülésükig évente félmillió tonna fűtőolajat is szállít Phenjannak. Powell lényegesnek nevezte, hogy a Jongbjonban tárolt plutónium, nemzetközi felügyelet alatt maradjon. Nagyon súlyos helyzetet teremtene Powell szerint, ha Észak-Korea kivonná a nemzetközi ellenőrzés alól a nukleáris fegyverek készítésére felhasználható plutóniumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?