Kazahsztánban járt Orbán Viktor magyar miniszterelnök

orban kazah

Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön – mondta Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök csütörtökön Asztanában, ahol hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel.

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte a kazah-magyar barátság jegyében neki adományozott kitüntetést, megjegyezve, megtiszteltetésnek tekinti azt, és „ennek jegyében fogunk dolgozni a jövőben is a két ország stabil együttműködésének elősegítésén”. Kaszim-Zsomart Tokajev, a Kazah Köztársaság elnöke a Kazah Állami Barátság Érdemrend első fokozata díjat adományozta Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a karagandai bányában történt katasztrófa miatt. „A gondolataink és az imádságaink önökkel voltak és vannak” – fogalmazott a kormányfő.

Szólt arról is, hogy kilenc éve döntöttek úgy, hogy magas stratégiai szintre emelik a magyar-kazah kapcsolatokat, amelybe sok munkát fektettek. Az eredmények már az idei évben is megmutatkoztak, s a jövőben a gazdasági együttműködés tovább bővülhet – mondta.

A kormányfő a beszédében háláját fejezte ki Kaszim-Zsomart Tokajev államfőnek, amiért nemcsak gazdasági kérdések kerültek szóba egyeztetésükön, hanem globális biztonsági kérdések is. Megjegyezte, hogy a téma újra elő fog kerülni pénteken a Türk Államok Szervezete tizedik csúcstalálkozóján is.

A miniszterelnök a kazah elnököt emlékeztette, hogy a magyarok keletről indulva érkeztek meg Európába, és a magyar emberek azt gondolják, hogy az élet nem más, mint egy szövetség az ősök, a most élők és az utódok között.

Úgy folytatta, e tekintetben a kazahok benne vannak a mi életünkben, hiszen a közös múltunk részei, így gondolunk mindig Kazahsztánra, és örülünk annak, hogy a barátságon túl most már gazdasági kapcsolataink is vannak.

Orbán Viktor kulcskérdésnek nevezte Magyarország energiaellátását, és megjegyezte, nekünk fontos, hogy kőolajat most már nemcsak Oroszországból, hanem Kazahsztánból is tudunk szállítani. Ennek a mértéke egyelőre nem nagy, de a csatornákat megnyitották, és az ország biztonsága szempontjából ez nagy előrelépés – tette hozzá.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki azért is, hogy a Mol részt vehet a kazahsztáni gázkitermelésben, hogy bevonták Magyarországot a helyi zöld energia kiépítésébe, és lehetőség van a nukleáris ipari együttműködésre is.

Hozzátette, büszke arra, hogy Magyarországra minden évben 250 kazah egyetemi hallgató érkezik, ami azt jelenti, hogy jelenleg mintegy 1000 kazah diák tanul magyar állami ösztöndíjjal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?