Jelentős albán többség

Belgrád. Elégedetten nyilatkozott a november 17-én megtartott koszovói választásokról Owen Masters, az Európa Tanács megfigyelő missziójának vezetője. Masters értékelése szerint a választásokon nem volt példa a szavazók megfélemlítésére, illetve „voksok eltulajdonítására”.

Belgrád. Elégedetten nyilatkozott a november 17-én megtartott koszovói választásokról Owen Masters, az Európa Tanács megfigyelő missziójának vezetője. Masters értékelése szerint a választásokon nem volt példa a szavazók megfélemlítésére, illetve „voksok eltulajdonítására”.

A választásokat Ibrahim Rugova Koszovói Demokratikus Szövetsége (DSK) nyerte a szavazatok 45,6 százalékával, amivel a párt 47 helyhez jutott a 120 tagú parlamentben. A második helyet a Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (DPK) szerezte meg: a választók 25,7 százaléka szavazott rá, ami 26 képviselői helyet jelent. A Visszatérés szerb pártkoalícióra a választópolgárok 11,34 százalékot adta le voksát, de mivel a koszovói szerbek kisebbségként a választási eredménytől függetlenül tíz helyet kaptak a parlamentben, a szerb entitásnak 22 helye lesz a törvényhozásban. Az eredmények alapján az albán közösség kétharmados többséggel rendelkezik majd a parlamentben.

Vladan Batics szerb igazságügy-miniszter levélben arra kérte Carla Del Pontét, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészét, akadályozza meg Hasim Thaqi és Ramus Haradinaj részvételét a majdani koszovói kormányban és hatalomban. Thaqi a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) volt a politikai vezetője Haradinaj a koszovói háború idején ugyancsak az UCK-nak volt az egyik nagy tekintélyű parancsnoka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?