Izrael feltehetően légicsapást mért egy iráni katonai létesítményre Észak-Szíriában, sokan meghaltak

netanjahu
Bejrút |

Kilenc, Damaszkuszhoz hű fegyveres meghalt feltételezhetően izraeli légicsapásban egy iráni katonai létesítmény ellen - közölte hétfőn egy emigráns szervezet.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) jelentése szerint a halottak között hat szíriai állampolgár volt, akiket általában az iráni Forradalmi Gárda fizet, hogy az oldalán harcoljanak. A három másik halott hovatartozása nem ismert. 

Az izraeli hadsereg szóvivője nem akart reagálni az OSDH hírére. Izrael ritkán számol be szíriai műveleteiről, de korábban bombázott már iráni célpontokat a szomszédos országban.

A támadás az Aleppóban lévő al-Nairab katonai repülőtér közelében érte a létesítményt, amely logisztikai információkkal látja el az iráni Forradalmi Gárdát - közölte az OSDH igazgatója, Rámi Abder-Rahmán. 

A SANA szíriai állami hírügynökség vasárnap este jelentette, hogy Izrael egy katonai célpontot támadott Aleppóban. Egy katonai forrást idézve azt írta, hogy az izraeli hadsereg rakétáival vette célba a szíriai állásokat az al-Neirab katonai repülőtértől északra. Csupán anyagi károk keletkeztek. A SANA szerint Izrael a legyőzött terroristákat támogatja dél-szíriai Deraa tartományban és az Izrael ellenőrizte Golán-fennsíkkal szomszédos el-Kuneitra tartományban. 

Az izraeli támadás ugyanazon a napon történt, amikor a kormányerők és a velük szövetséges fegyveresek támadást indítottak a felkelők ellenőrzése alatt álló területen el-Kuneitra tartományban. Előzőleg a szíriai csapatok visszafoglalták Deraa tartomány nagyobb részét.

Izrael a szíriai polgárháború kezdete, 2011 óta sokszor mért csapást a Bassár el-Aszad szíriai elnök erőire és szövetségeseire, a libanoni Hezbollah és az iráni fegyveresekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?