Zágráb. A horvát kormány tegnapi zárt ülésén lemondott posztjáról Ivica Racan miniszterelnök. A szociáldemokrata kormányfő délben tévényilatkozatban indokolta meg lemondását.
Ivica Racan lemondott
Zágráb. A horvát kormány tegnapi zárt ülésén lemondott posztjáról Ivica Racan miniszterelnök. A szociáldemokrata kormányfő délben tévényilatkozatban indokolta meg lemondását. „Ez nem a vég, hanem egy új kezdet lehetősége” – mondta abban a meggyőződésében, hogy Stipe Mesic köztársasági elnök ismét őt fogja megbízni az új kormány megalakításával. Racan szerint nem alkotmányos válság van Horvátországban, ahogyan azt egyesek magyarázzák, hanem „politikai problémák megoldásáról van szó az alkotmánnyal és a törvényekkel összhangban”. Ha Racan újabb megbízatása esetén, augusztus 5-ig nem tud az eddigi koalíciós szociálliberális párt nélkül új, négypárti kormányt alakítani és megszerezni hozzá a parlament bizalmát, Mesic elnök feloszlatja a nemzetgyűlést, és kiírja az előrehozott választásokat. Racan lemondásának közvetlen oka: Drazen Budisa, a Horvát Szociálliberális Párt (HSLS) elnöke és a kormány alelnöke, kiparancsolta pártja honatyáit a parlament ülésterméből és meghiusította ezzel a szavazást a horvát– szlovén közös beruházással épült krskói atomerőmű további üzemeltetéséről szóló államközi szerződés elfogadásáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.