<p>Legkevesebb 28 civil vesztette életét péntek éjszaka és szombat hajnalban a szíriai Idlíb tartományban légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.</p>
Ismét civilek haltak meg Szíriában
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/syria_85833-3c1ea6e48c654d00bd6dd69b9df697e7_0.jpg.jpg?itok=FnEansXo)
A csapások célpontja egy Ármanáz nevű település volt, Idlíb városától mintegy 20 kilométerre északnyugatra. Az OSDH azt nem tudta megmondani, hogy a támadásokat a szíriai vagy az orosz légierő gépei hajtották végre. Rámi Abdel-Rahmán, az OSDH igazgatójának elmondása szerint két légicsapás érte Ármanázt; a második hullám már akkor történt, amikor az első után a mentőegységek a helyszínen voltak; négy gyerek is van a halottak között.
Idlíb tartománynak ez a része elvileg az egyike annak a négy úgynevezett feszültségcsökkentési övezetnek, amelyeket májusban a Kazahsztánban folyó tárgyalásokon jelöltek ki orosz-iráni-török közvetítéssel, de ennek egyelőre nem sikerült hatékonyan érvényt szerezni. Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a héten abban állapodott meg, hogy fokozzák a török-orosz együttműködést, hogy Idlíbben elhallgathassanak a fegyverek.
Idlíb jelentős részét a korábban an-Nuszra Frontként az al-Kaidával szövetséges, de később magát Sabhat Fatah as-Sámra átnevező terrorszervezet ellenőrzi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.