Irán földrengés – nincs radioaktív szennyeződés

Teherán/Dubaj/Moszkva/Bécs |

<p>Erős, a Richter-skála szerint 6,1-es fokozatú földrengést észleltek kedden Irán déli részén, a busheri atomerőműtől 90 kilométerre, de a létesítmény egybehangzó források szerint sértetlen maradt.</p>

A legfrissebb jelentések szerint harmincan életüket vesztették és mintegy 800-an megsebesültek az elemi csapás következtében.

     Irán kedd este megerősítette, hogy a földrengés nem okozott kárt a busheri erőműben, és radioaktív szennyeződés nem került a levegőbe. Teherán erről hivatalosan tájékoztatta a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ).      Az iráni szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint a földmozgás epicentruma 10 kilométeres mélységben Kaki városának térségében volt, alig 90 kilométerre a Perzsa-öböl partján fekvő Bushertől, ahol az ország egyetlen atomerőműve található. Az erőművet 2011 őszén helyezték üzembe. A Kakitól 35 kilométerrel északra található hormoji kórház egyik illetékese azt közölte az IRNA hírügynökséggel, hogy a halottasházba húsz holttestet szállítottak. Nem sokkal később az iráni egyetemi hírügynökség (ISNA) már harminc halottról és 800 sebesültről írt a busheri tartományi kormányzóság adataira hivatkozva.     A RIA orosz állami hírügynökség úgy értesült: a létesítményt építő orosz vállalat egyik illetékese közölte, a természeti katasztrófa nem okozott zavart az erőmű működésében. "A földrengés semmilyen módon nem érintette az erőmű működését, a személyzet a megszokott rendben folytatja a munkát, és a sugárzás szintje teljes mértékben a normál határértéken belül van" - hangsúlyozta az Atomsztrojexport egyik tisztségviselője.     Egy iráni kormányzati tisztségviselő a francia hírügynökségnek megerősítette: a létesítmény sértetlen maradt.      Az amerikai geológiai intézet (USGS) tájékoztatása szerint az elemi csapás helyi idő szerint 16 óra 22 perckor történt és állítása szerint 6,3-es erősségű volt. A földmozgást - amelyet egy órán belül öt utórengés követett - Dubajban, Katarban és Bahreinban is érezni lehetett.     Irán több tektonikus lemez találkozásánál fekszik, így gyakoriak a földrengések. 2003 decemberében a dél-iráni Bám városában 31 ezer halálos áldozatot követelt egy földmozgás. Tavaly augusztusban 306-an vesztették életüket az északnyugati országrészben két rengés következtében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?