Húsz év után újraindul a katonaipilóta-képzés Magyarországon

vadászrepülő
Budapest |

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison - mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Koller József közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé. Elmondta: a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.

Kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a hallgatók. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig - tette hozzá. A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.
   

A bejutás legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?