Hága ügye halasztva

Brüsszel. „Az EU rendszeres és mindenre kiterjedő tájékoztatást fog adni a tagjelölteknek arról a folyamatról, amelynek során kialakítja álláspontját a Nemzetközi Büntetőbírósággal (NBB) kapcsolatos amerikai igények ügyében“ - közölték tegnap Brüsszelben uniós illetékesek.

Brüsszel. „Az EU rendszeres és mindenre kiterjedő tájékoztatást fog adni a tagjelölteknek arról a folyamatról, amelynek során kialakítja álláspontját a Nemzetközi Büntetőbírósággal (NBB) kapcsolatos amerikai igények ügyében“ - közölték tegnap Brüsszelben uniós illetékesek.

A tagállamok külügyminiszterei a hét végén a dániai Helsingőrben tartott kötetlen tanácskozásukon már megkezdték az egyeztetést Washingtonnak azzal a törekvésével kapcsolatban, hogy mentesítse állampolgárait a hágai székhelyű NBB joghatósága alól. Miután azonban nem tudtak egyetértésre jutni, úgy határoztak, hogy közös álláspontjuk kialakítását a szeptember 30-án esedékes következő külügyminiszteri tanácsülésre halasztják. Az Egyesült Államok még nem ratifikálta a háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására hivatott NBB létrehozásáról szóló szerződést. Attól tart, hogy az új intézmény ellenőrizhetetlenné válhat, és felhasználható lesz arra, hogy amerikai állampolgárok ellen politikai indítékokból, koholt vádak alapján kezdeményezzenek eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?