Gesztus az albánoknak

Szkopje. Macedónia elkerülte a súlyos válságot azáltal, hogy szerdán sikerült megválasztani a februárban repülőszerencsétlenségben elhunyt Borisz Trajkovszki államfő utódját. Több szkopjei lap is így kommentálta azt a tényt, hogy a részvevők aránya meghaladta az ötven százalékot, vagyis a választás érvényes volt.

Crvenkovszki szerint Macedóniában fel kell számolni a szélsőséges nacionalizmus minden megnyilvánulási formájátTASR/AFP-felvételSzkopje. Macedónia elkerülte a súlyos válságot azáltal, hogy szerdán sikerült megválasztani a februárban repülőszerencsétlenségben elhunyt Borisz Trajkovszki államfő utódját. Több szkopjei lap is így kommentálta azt a tényt, hogy a részvevők aránya meghaladta az ötven százalékot, vagyis a választás érvényes volt. A győztes Branko Crvenkovszki kormányfő, aki a második forduló szavazatainak csaknem végleges összeszámlálása után közzétett eredmények szerint a voksok 62,66 százalékát kapta. A kis balkáni köztársaság mintegy 1,7 millió bejegyzett választópolgárának 53,39 százaléka járult az urnák elé. Crvenkovszki vetélytársa, az ellenzéki nacionalista Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) színeiben induló Szaszko Kedev – civilben szívsebész –37,34 százalékkal maradt alul. A macedón szociáldemokraták már szerda éjszaka Szkopjéban tűzijátékkal ünnepelték Crvenkovszki győzelmét, amelyet a választók megkérdezésén alapuló, este közzétett felmérések alapján már biztosra vettek. Kedev viszont az urnazárás után csalást emlegetett és a voksolás eredményének megsemmisítését követelte. Kemény bizonyítékokat ígért annak az állításának igazolására, hogy a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot, s a kormánypártiak a szavazástól távolmaradó albánok szavazócéduláival töltötték fel az urnákat.

A 41 éves Crvenkovszkit mérsékelt, a nyugati értékek iránt elkötelezett politikusként ismerik. Szarajevóban született, elektromérnök, az 1990-es első szabad választásokon az ifjú kommunisták vezetőjeként került a parlamentbe. Huszonkilenc éves volt, amikor Kiro Gligorov államfő megbízta a független Macedónia első kormányának megalakításával. Az 1998-as választásokat a jobboldali nacionalisták nyerték, az ország az etnikai konfliktusok felé sodródott, ez a folyamat az albánok 2001-es felkelésével tetőzött. A 2002-es választások eredményeként ismét ő alakíthatott kormányt. Crvenkovszki győzelme után bejelentette: az alelnöki poszt létrehozását lehetővé tevő alkotmánymódosítást szeretne, s ezt a tisztséget mindenkor az albán kisebbség képviselője töltené be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?