Franciaország fegyvereket küld az iraki kurdoknak

<p>Honiara/ Bagdad/ Washing-ton/Párizs/Sydney. Az Egyesült Államok tanulmányozza annak lehetőségét, hogy kimenekítsék az észak-iraki Szindzsár-hegységből a dzsihádisták előretörése miatt ott rekedt lakosokat – jelentette be tegnap John Kerry amerikai külügyminiszter.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az ENSZ és több emberi jogi szervezet arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen cselekedjen az iszlám szélsőségesek által üldözött jazidi kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében. A hegységben több tízezer jazidi keresett menedéket. Sokan viszont a hegyekből is elmenekülnek: akár 35 ezer is lehet azoknak a száma, akik az utóbbi három napban Szindzsárból Szírián keresztül Dohuk autonóm kurd tartományba menekültek. A menekültek kimerültek, és kiszáradás fenyegeti őket.

Lezuhant egy segélyeket szállító katonai helikopter Irak északi részén, miután túl sok, az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet által lakhelyéről elüldözött jazidi menekült próbált meg feljutni rá. Az iraki hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a Szindzsár-hegységben történt balesetben a pilóta életét vesztette, és megsérült egy a jazidi kisebbséghez tartozó iraki parlamenti képviselő is. A szóvivő szerint a helikopter felszálláskor a hegynek ütközött, miután túl sokan voltak rajta, akik ki akartak jutni a veszélyeztetett területről.

Megérkezett Irakba az a 130 amerikai tengerészgyalogos, akinek odavezénylését az előző nap jelentette be a Pentagon. A várhatóan egy hétig maradó katonáknak a humanitárius helyzet felmérése lesz a feladatuk. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy nem harcoló alakulatról van szó.

A francia püspöki konferencia „erő alkalmazására” szólított fel az iraki keresztények és jazidik védelmére, valamint elítélte a „kivárás európai politikáját” – közölte tegnap Bernard Podvin, a testület szóvivője.

„Támadják a kisebbségeket, ezért erőt kell alkalmazni” – mondta Podvin a France 2 közszolgálati televíziónak adott interjújában. Hozzátette, hogy ezt „indokolt, igazságos és arányos” módon kell tenni.

Közben a francia elnöki hivatal bejelentette: Franciaország megkezdi az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport ellen harcoló iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését. Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a lépésre a bagdadi hatóságokkal történt megállapodás alapján kerül sor. Az első szállítmányokat már tegnap útnak indították.

Ausztrália is bekapcsolódik az Észak-Irakban kezdett humanitárius műveletekbe – jelentette be tegnap Tony Abbott miniszterelnök. Az ausztrál repülőgépek hamarosan részt vesznek a humanitárius segélyek ledobásában Szindzsár térségében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?