Folytatódik Kelet-Aleppó evakuálása

Aleppó |

<p>Néhány órás fennakadás után folytatódott hétfőre virradóra Aleppó keleti városnegyedeinek evakuálása.</p>

Az éjszaka folyamán mintegy 350 embert szállítottak el öt busszal a lázadók kezén lévő kelet-aleppói városnegyedekből - erősítették meg egybehangzóan hírügynökségek ENSZ-illetékesekre és segélyszervezetek képviselőire hivatkozva.

A szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni szervezet úgy tudja, hogy a buszkonvoj több órás veszteglés után megérkezett er-Rasidin településre. Az evakuációban részt vevő orvosi csoport egyik tagja azt mondta, hogy az oda érkezettek szörnyű állapotban vannak, nem ettek, nem ittak, vécére se mehettek, a gyerekek pedig megfáztak.

Előzőleg, vasárnap újraindult, majd elakadt a felkelők és családjaik kiköltöztetése Aleppó keleti negyedéből, miután támadás ért az evakuáláshoz küldött öt vagy hat, még utasok nélküli autóbuszt. Hogy kik gyújtották fel a buszokat, nem tudni. A kormánypárti Mayadeen szíriai tévécsatorna beszámolója szerint a magát korábban an-Núszra frontnak nevező lázadó csoport támadta meg a járműveket, a felkelők azonban ezt tagadták.

A szombati evakuálási megállapodás szerint első ütemben 1200 embert menekítenek ki Kelet-Aleppóból, cserébe ugyanennyien hagyhatják el a lázadók által ostromlott két idlíbi síita falut, Kefraját és al-Fúát. Összességében 2500 polgári lakos távozik a két faluból, és ugyanennyi Kelet-Aleppóból. Utána további 1500 fő hagyhatja el még Kefraját és al-Fúát, illetve a libanoni határnál fekvő, s a kormányerők által ostromlott Madajá és Zabadani településeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?