Európa hátul kullog

Brüsszel. Európának növelnie kell a világűrrel kapcsolatos katonai kiadásait, ha javítani akarja ezen a téren képességeit, s fel akarja venni a versenyt az USA-val – figyelmeztettek vezető gazdasági és katonai szakemberek egy brüsszeli kerekasztal-konferencián.

Brüsszel. Európának növelnie kell a világűrrel kapcsolatos katonai kiadásait, ha javítani akarja ezen a téren képességeit, s fel akarja venni a versenyt az USA-val – figyelmeztettek vezető gazdasági és katonai szakemberek egy brüsszeli kerekasztal-konferencián.

A Jane’s Defence Weekly (JDW) katonai-biztonságpolitikai hetilap szerint a résztvevők úgy vélték, Európának legalább kétszeresére kellene növelnie a világűrrel kapcsolatos katonai kiadásait, amelyek jelenleg nem érik el az egymilliárd eurót évente. Az USA csak a katonai műholdakkal kapcsolatos fejlesztésekre több mint 2 milliárd dollárt költ ebben a pénzügyi évben, a rakétavédelmi terv pedig – amelynek szintén jelentős világűrbéli vonatkozásai vannak – az idén 9,9 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodhat. Az értekezleten nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, a világűrrel kapcsolatos katonai kiadások még az európai nagyhatalmaknál is elenyészőek: a német katonai költségvetésnek csak 0,45, a britnek 0,64, az olasznak 0,74 százaléka megy erre a célra, s a katonai önállóságát oly gyakran hangoztató Franciaországnál is mindössze 1,4 százalékos ez az arány. Az európai országok azonban a JDW szerint nem sok hajlandóságot mutatnak a növelésre. Mint Frank Asbeck, az EU spanyolországi, torrejoni műholdas felderítő központjának igazgatója elmondta, a tagállamok nem fogadták nagy lelkesedéssel azt a javaslatát, hogy 10 százalékkal növeljék a központ – immár egy évtizede változatlan – költségvetését.

A legnagyobb európai hadiipari cég, az EADS társelnöke, Noel Forgeard kijelentette: „Nem elégedhetünk meg annyival, hogy majd társulunk az amerikaiakhoz. Ez a téma ugyanis a szuverenitást is érinti... Az, hogy önállóan is ki tudunk-e lépni a világűrbe, a szuverenitás egyik alapvető tétje.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?