Erdogan szerint Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakétabecsapódásokhoz

Recep Tayyip Erdogan

Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakétabecsapódásokhoz, technikai malőr történhetett – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök a G20-csúcstalálkozón a Bali szigetén fekvő Nusa Duában szerdán.

Erdogan aláhúzta: tiszteletben tartja Oroszország állítását, hogy nem volt köze a történtekhez, és nem orosz rakéták voltak, amelyek eltaláltak egy gabonaszárítót az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő lengyelországi Przewodówban kedden, két ember halálát okozva. Rámutatott: Joe Biden amerikai elnök is azt mondta, hogy nem orosz gyártmányú fegyverek csapódtak be.

Hozzátette: az incidens alapos vizsgálatot igényel, és beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miután visszatért Törökországba.

A török vezető provokációnak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint orosz rakétákról van szó.

„Mindent megteszünk, hogy tárgyalóasztalhoz ültessük Ukrajnát és Oroszországot” – magyarázta. „A provokáció nem segít” – fűzte hozzá.

A török elnök egyúttal bizakodóan nyilatkozott a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő egyezmény sorsáról. Jelezte: Ankara azon dolgozik, hogy a megállapodást egy évvel meghosszabbítsák, és Putyin zöld jelzést adott neki.

Erdogan emellett arról is beszélt, hogy azok is felelősek a hat áldozatot követelő vasárnapi isztambuli merényletért, akik támogatják a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai milíciát.

„Aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc jegyében támogatja ezt a terrorszervezetet, az részese a legfrissebb isztambuli vérontásnak” – szögezte le.

Ankara az YPG-t és a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) nevezte meg a merénylet elkövetőjeként.

Erdogan nem pontosította, hogy kit tekint az YPG támogatójának, de Törökország a múltban többször bírálta az Egyesült Államokat, mert pártfogolja a Népvédelmi Egységeket. A kurd milícia Washington szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara ezzel szemben a PKK bábjának és terrorszervezetnek tartja a félkatonai szervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?