ÉRDEKESSÉGEK

A legelső amerikai elnökválasztásra 215 évvel ezelőtt, 1789-ben, a másodikra 3 év múlva, 1792-ben került sor. Azóta négyévenként választanak elnököt, az idén éppen 55. alkalommal.

A legelső amerikai elnökválasztásra 215 évvel ezelőtt, 1789-ben, a másodikra 3 év múlva, 1792-ben került sor. Azóta négyévenként választanak elnököt, az idén éppen 55. alkalommal.

A választási eredmények tekintetében a legszorosabb küzdelem 1800-ban folyt, amikor mind Thomas Jefferson, mind Aaron Burr 73 elektori szavazatot kapott.

A mindenkori legnagyobb arányú győzelmet Franklin Delano Roosevelt aratta, aki 1936-ban 523 elektori szavazatot gyűjtött be, ellenfele, Alfred Landon 8 megszerzett voksa ellenében.

Az Egyesült Államoknak eddig 42 elnöke volt. A 2000-ben megválasztott, jelenleg hivatalban lévő George W. Bush sorrendben mégis a 43., mert Grover Cleveland, aki 1885–1889 és 1893–1897 között volt az ország első embere, egy ciklus kihagyásával töltött ki két elnöki periódust, ezért őt a történetírásban kétszer, külön sorszám alatt szerepeltetik, s úgy emlékeznek rá, mint az Egyesült Államok 22. és 24. elnökére.

Valamennyi elnök fehér bőrű, egyesült államokbeli születésű férfi volt. Közülük 18 republikánus, 14 demokrata, négy demokrata-republikánus, négy whig és kettő föderalista párti. Közülük a legtöbben – nyolcan – Virginia államban jöttek a világra.

A legidősebb korban Ronald Reagan került az elnöki székbe, ő 69 évig és 349 napig várt a sikerre, míg a legfiatalabb megválasztott elnöknek, J. F. Kennedynek csupán 43 évet és 236 napot kellett várnia. Nála is fiatalabban lépett hivatalba Theodore Roosevelt, aki William McKinley alelnökeként, annak meggyilkolása után került a Fehér Házba 42 éves és 322 napos korában.

A négyéves elnöki periódust tizenketten töltötték ki maradéktalanul, tíz elnöknek ez nem sikerült. A legrövidebb ideig, mindössze 32 napig William Henry Harrison volt hivatalban.

A legtöbb elnök foglalkozása ügyvéd vagy farmer volt. Katonaként William Henry Harrisont és Dwight Eisenhowert, színészként Ronald Reagant, újságíróként Warren Gamaliel Hardingot, mérnökként Herbert Clark Hoovert tartják számon. Családi állapotát tekintve csak egyetlen elnök, James Buchanan élt agglegényként, egyébként valamennyi elnök nős volt. Hat elnök gyermektelen volt, a legtöbbel (nyolc fiú és hét lány) John Tyler büszkélkedhetett.

A 42 elnök közül mindösze kettő ellen indult alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachement). 1868-ban Andrew Johsonról, 1999-ben Bill Clintonról ítélkezett a szenátus. Felmentésük után mindketten hivatalban maradhattak.

Richard Nixon az egyedüli amerikai elnök, aki lemondott.

Az elnökök közül 33-an haltak meg természetes halállal. Nyolcan hivatali idejük alatt hunytak el, közülük négyen – Lincoln, Garfield, McKinley és Kennedy – gyilkosságnak estek áldozatul. Legtovább – 93 évet és 119 napot – az idén nyáron elhunyt Ronald Reagan élt, legfiatalabb korában – 46 évesen és 177 naposan – J. F. Kennedy elnök halt meg.

Jelenleg négy exelnök él: Ford, Carter, az idősebb Bush és Bill Clinton. Közülük Ford a legidősebb, ő 1913-as, Carter George Bushsal egykorú, mindketten 1924-esek. Clinton születési éve 1946, csakúgy, mint George W. Bushé. (MTI sajtóadatbank)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?