Emberi jogi főbiztos: Igazságot kell szolgáltatni az ukrajnai konfliktus áldozatainak

ukrán válság k

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pénteken felszólította a nemzetközi közösséget: fokozza erőfeszítéseit annak érdekében, hogy igazságot szolgáltasson az ukrajnai konfliktus áldozatainak.

Türk az ukrajnai háború kezdetének évfordulója alkalmából kiadott közleményében kiemelte: „ugyanilyen fontos az is, hogy az áldozatok jóvátételhez és segítséghez jussanak, anélkül, hogy meg kellene várniuk a hivatalos jogi eljárások eredményét”.

Hozzátette: az értelmetlen konfliktus emberi költségei iszonyúak, és a civil halottak száma elviselhetetlenül magas. A főbiztos egyúttal a háború azonnali abbahagyására szólított fel.

Az ENSZ tudomása szerint közel 18 millió ember szorul sürgős humanitárius segítségre Ukrajnában, és mintegy 14 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Az emberi jogi főbiztos hivatalának adatai alapján legalább 8006 civil vesztette életét és 13 287 sebesült meg a háború elmúlt évében. A valós áldozatok száma ennél jóval magasabb lehet.

Türk nyilatkozatában hangsúlyozta: az idősek és fogyatékosággal élők óriási nehézségekkel szembesülnek, és előfordul, hogy nem tudnak eljutni az óvóhelyre. Megjegyezte: a konfliktuszónákban többségében idősek maradtak, akik gyakran nem akarnak vagy nem tudnak távozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?