Elkezdődött Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjének gyászszertartása

hamenei

Megkezdődött szombaton Ali Hamenei ajatollah, Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjének gyászszertartása, a csaknem egy héten át tartó megemlékezések első állomása Teherán. A fővárosban már kora reggel megnyitották az imatermet, ahol a légitámadásban megölt vezető koporsója található.

Az iráni médiában bemutatott felvételek szerint Hamenei, illetve vele együtt meggyilkolt családtagjai – egyik lánya, egy menye és egy unokája – koporsóját a Moszalla imaközpontban, egy üvegfal mögött lehet látni, a helyszínre pedig máris több ezren látogattak el. Megkezdődtek a gyászbeszédek is, amelyeket olykor „Halál Amerikára”, illetve „Bosszút”-kiáltások szakítanak félbe.

A beszédekben Hameneit mártírnak nevezik és felidézik a síita iszlám más, szentként tisztelt, gyilkosság áldozatává vált alakjait.

Korábban a városvezetés azt közölte, 15-20 millió embert várnak a megemlékezésre. Az ISNA iráni hírügynökség az oktatásügyi miniszter bejelentésére hivatkozva azt közölte, hogy több mint 5000 iskolaépületet nyitnak meg a fővárosba érkező gyászolók elszállásolására.

A szertartásra emellett már pénteken több külföldi hivatalos delegáció is érkezett, a többi között Oroszország, Libanon, Szaúd-Arábia, Katar, Afganisztán, Nicaragua és Kína is képviselőket küldött. Bár európai vezetőket nem hívtak meg, az IRNA iráni hírügynökség tudósítása szerint „több európai ország iszlám központja és hegemóniaellenes szervezete” képviselteti magát az eseményen.

„Mindazok, akik eljönnek a temetésre, a történelem jó oldalán állnak” – szögezte le a héten tartott sajtótájékoztatóján az iráni külügyminisztérium szóvivője, Eszmail Bagai.

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok fennállásának – ugyancsak július 4-re eső – 250. évfordulója alkalmából elmondott beszédében leszögezte, „teljesen kiütötték” Iránt.

„Nagyon meg akarnak egyezni; mi meg adunk nekik egy hetet a temetésre"

– fogalmazott.

A szombati tömegben egyébként helyszíni tudósítások szerint többen „Öld meg Trumpot!”-táblát tartottak a magasba.

Egyelőre nem tudni, a szertatáson részt vesz-e a meggyilkolt vezető fia és utódja, Modzstaba Hamenei, aki a háború kezdete óta nem mutatkozott nyilvánosan és a külvilággal csupán szöveges üzenetek útján kommunikál. Teherán ezt biztonsági okokkal magyarázza, többen azonban úgy vélik, az új vezető nagyon súlyos sebesüléseket szerzett abban a légitámadásban, amely az apjával végzett.

Az imaközpontot a szombati nap folyamán este nyolcig lehet látogatni. A három naposra tervezett teheráni megemlékezés után a koporsót az Irán északkeleti részén lévő, a síita muszlimok által szent városnak tekintett Komba viszik, ahonnan – rövid iraki kitérő után – Hameneit szülővárosában, a szintén spirituális jelentőséggel bíró Meshedben helyezik végső nyugalomra július 9-én.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?