Budapesti képviseletet akar az RMDSZ

Bukarest. Az elmúlt években jelentősen növekedtek a határon túli magyaroknak szánt anyaországi támogatási összegek, de nem biztos, hogy a támogatás hatékonysága ezzel arányosan javult – jelentette ki Markó Béla.

Bukarest. Az elmúlt években jelentősen növekedtek a határon túli magyaroknak szánt anyaországi támogatási összegek, de nem biztos, hogy a támogatás hatékonysága ezzel arányosan javult – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint eljött az ideje annak, hogy az egész támogatási rendszert áttekintsék, a különböző támogatási formákat egymásba illesszék. Emlékeztetett arra, hogy a támogatási források megszaporodtak, emellett új támogatási formák jelentek meg, elsősorban az oktatás terén. Példaként említette, hogy oktatási támogatást nyújt jelenleg a Illyés és az Apáczai Közalapítvány, a magyar oktatási minisztérium. Románia esetében teljesen új formaként megjelent a Sapientia magánegyetem létrehozására és fenntartására biztosított évi 2 milliárd forintos magyar költségvetési támogatás. Emellett léteznek alkalmi források is, például az ifjúsági és sportminisztérium részéről. Markó szerint a szerepek megosztására van szükség, hiszen a zavarosban könynyű halászni, s az elmúlt időszakban erre is akadt példa. Hangsúlyozta, hogy a döntésekből ki kell iktatni a politikai szempontokat, a rokonszenvek szerinti juttatások lehetőségét. Leszögezte: az RMDSZ nem akar semmi olyan támogatási formát, amely közvetve vagy közvetlenül a magyarországi kitelepülést ösztönzi, hanem az olyanokat szorgalmazza, amelyek a szülőföldön való megmaradáshoz járulnak hozzá. Az RMDSZ az elmúlt hetekben már több javaslatot tett, ezek között vannak teljesen újak és vannak olyanok, amelyekkel már korábban próbálkoztak, de kevés sikert arattak. Markó fontosnak nevezte, hogy ne csak csúcsszinten tartson az RMDSZ kapcsolatot a magyar kormánnyal és a magyarországi pártokkal, hanem a kapcsolatépítés terjedjen ki az egyes magyarországi minisztériumok és az RMDSZ illetékes törvényhozói, szakértői együttműködésére is. A most felvetett elképzelések között szerepel az is, hogy az RMDSZ valamilyen módon legyen jelen Budapesten. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mindig számíthatott a Határon Túli Magyarok Hivatalára, a HTMH kormányváltásoktól függetlenül biztos pont volt számára, de az egységesülő Európában természetessé kell válnia, hogy az RMDSZ a bukaresti elnöki hivatal és a kolozsvári ügyvezető elnökség mellett képviselettel rendelkezzen Budapesten is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?