Brutálisan végeztek velük

Bagdad. Négy embert megégettek és megcsonkítottak feldühödött irakiak Fallúdzsában. Az áldozatok nemzetisége és szerepe nem ismert, egyikük amerikai állampolgár lehetett. A szunnita területen újra fellángolt erőszakban öt katona is életét vesztette.

Irakiak ünnepelik az embertelen gyilkosságotTASR/AP-felvételMegégettek, megkínoztak és feldaraboltak négy embert Fallúdzsában. Az áldozatokat egy az amerikai vezetésű koalícióban használthoz hasonló terepjáróból rángatták ki a faludzsaiak. A Reuters úgy értesült, hogy mind a négyen az amerikaiak által vezetett koalíciós erőknek dolgoztak.

A város térségében – az amerikaiakkal szembeni ellenállás központjában – az utóbbi időben hevesebbek lettek a harcok. A BBC tudósítója naponta számol be összecsapásokról, a múlt héten két amerikai katona és több iraki civil vesztette életét. Egyelőre nem tudni, kik a szerdai támadás áldozatai – a koalíciós erők parancsnoksága nem számolt be veszteségekről. A BBC jelentése szerint az egyik áldozat mellett amerikai útlevél hevert.

A szemtanúk beszámolója szerint az autót felgyújtották, a feldühödött helyiek kirángatták a megégett áldozatokat, majd ásókkal verték és feldarabolták őket. „A testeket az öreg hídra akasztották, mint a levágott birkákat” – nyilatkozta a BBC-nek egy helyi lakos. Egy másik támadásban, szintén Bagdadtól nyugatra öt amerikai katona vesztette életét, amint Bagdadtól nyugatra, al-Anbár tartományban gépkocsin utaztak – közölte egy amerikai katonai szóvivő. Az Irak amerikai megszállása óta eltelt egy év során több mint négyszáz amerikai katona vesztette életét akció közben.

Az iraki gerillák leggyakrabban üdítőitalos kannákba, táskákba vagy elhullott állatok bőrébe rejtett robbanóeszközökkel támadnak a katonákra. Al-Anbár tartomány, amelyben a volt diktátor hívei által sűrűn lakott „szunnita háromszög”, azon belül Fallúdzsa és Ramadi város is fekszik, az elmúlt év során gyakran volt amerikaiak elleni támadások színhelye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?