Bevezették az „intelligens karantént” Csehországban

koronavírus csehország

Csehországban péntektől már országos szinten működik az úgynevezett intelligens karantén rendszer, amellyel a közegészségügyi hatóságok nagyon gyorsan meg tudják határozni, hogy egy-egy új koronavírus-beteg kikkel találkozott az előző öt napban.

„A rendszer segítségével az új beteg kontaktusainak mintegy kétharmadát napokon belül felfedjük, s be tudjuk őket rendelni tesztelésre, nincsenek-e megfertőzve” – mondta Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese, a projekt vezetője pénteken a CTK hírügynökségnek.

Az intelligens karantén rendszert áprilisban már több cseh régióban tesztelték. Prymula szerint az eltelt egy hónap alatt sikerült kiküszöbölni az alkalmazás szinte minden „gyermekbetegségét”, és most már országos szinten is üzemképes.

A rendszer lényege, hogy a diagnosztizált megfertőzött személynél – a mobilszolgáltatók adatainak segítségével – minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy őket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján tudják megállapítani.

Eddig csak a megfertőződött emberrel való beszélgetés alapján keresték meg azokat, akikkel az utolsó napokban kapcsolatba került. Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Az elektronikus nyom felhasználását mindig az érintett beleegyezéséhez kötik.

Az intelligens karantén rendszert a csehek a hasonló alapokon működő dél-koreai és izraeli rendszerektől ihletve dolgozták ki – jegyezte meg Roman Prymula.

Csehországban péntek estig 240 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, a felgyógyultak száma pedig 3359-re emelkedett, ami az összes beteg több mint 40 százaléka – derült ki az egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatásából.

A halálesetek számának emelkedése lelassult. Az áldozatok döntő többsége idősebb személy. Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki, azóta 7726 személy betegedett meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?