Barack Obama: ez az év áttörést hozhat Amerika számára

MTI-ÖSSZEFOGLALÓWashington. Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló tegnapi hagyományos üzenetében.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Washington. Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló tegnapi hagyományos üzenetében. Barack Obama szerint a 2014-es esztendő áttörést hozhat az ország számára, és Amerika jobb helyzetben vág neki a 21. századnak, mint bármely más ország. Ezt a közelmúlt kedvező gazdasági mutatóival támasztotta alá. Úgy vélekedett, nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a munkahelyteremtés és az új válságok elkerülése érdekében. Intézkedéseket helyezett kilátásba a középosztály védelmére és az ebbe a társadalmi kategóriába való feljutás megkönnyítésére. Együttműködésre szólította fel a kongresszust az adórendszer olyan kiskapuinak bezárása érdekében, amelyek a termelés külföldre telepítését ösztönzik, és kérte, hogy csökkentsék az Amerikában munkahelyeket teremtő vállalkozások terheit. Bejelentette: fejlett technológiájú termelés fellendítése érdekében a kormánya által eddig létrehozott két ipari park mellett további hatot fognak létesíteni. Hangsúlyozta, az Európával és az ázsiai–csendes-óceáni térséggel megkötendő kereskedelmi partnerségek célja a munkahelyteremtés. Új normák bevezetését kezdeményezte az erőművek szén-dioxid-kibocsátásával kapcsolatban. Obama közölte, elnöki rendelettel – a korábbi 7 dollár 25 centről – 10 dollár 10 centre fogja emelni a szövetségi alkalmazottak minimális órabérét. Bejelentette, hogy elrendelte egy új típusú magánnyugdíjrendszer kidolgozását. Végül sürgette, hogy a kongresszus a Guantánamói-öbölben található börtön bezárása érdekében idén törölje el a foglyok elszállítására vonatkozó összes tilalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?