Bahrein visszahívta nagykövetét Izraelből

Eli Kohen

Bahrein visszahívta nagykövetét Izraelből a Gázai övezeti háború elmérgesedése miatti tüntetés jeleként, ezzel párhuzamosan pedig a manámai parlament csütörtökön megerősítette, hogy az izraeli nagykövet elhagyta a Bahreini Királyság területét.

A bahreini törvényhozás közlése szerint felfüggesztették a kereskedelmi kapcsolatokat és néhány hétre a repülőjáratokat is Izraellel. A manámai parlament egyben megerősítette, hogy „eltökélten támogatja a palesztin ügyet”.

Az izraeli külügyminisztérium ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs semmiféle döntés, vagy közlés az izraeli, vagy a bahreini kormány részéről a nagykövetek visszahívásáról, és stabilnak nevezte Izrael és Bahrein kapcsolatát.

Izrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében normalizálta kapcsolatait az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel. Eli Kohen izraeli külügyminiszter szeptember elején nyitotta meg első állandó diplomáciai képviseletét Manámában.

Jordánia szerdán döntött nagykövete visszahívásáról Izraelből. Bolívia pedig megszakította diplomáciai kapcsolatait a zsidó állammal.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást hajtottak végre Izrael ellen, támadásuknak több mint 1400 halálos áldozata és háromezer sebesültje volt, mintegy 240 embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 8800 ember halt meg, illetve 22 ezren sebesültek meg a Gázai övezetben.

A halálos áldozatok és a sebesültek magas száma a palesztin térségben felingerelte az arab államokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?