Bagdad amerikai ellenőröket invitál

Bagdad/Washington/Párizs/London. Irak arra kérte tegnap az USA-t, hogy haladéktalanul küldjön amerikai illetékeseket azokra a helyekre, amelyekről azt gyanítja, hogy ott tömegpusztító fegyverek készülnek.

Bagdad/Washington/Párizs/London. Irak arra kérte tegnap az USA-t, hogy haladéktalanul küldjön amerikai illetékeseket azokra a helyekre, amelyekről azt gyanítja, hogy ott tömegpusztító fegyverek készülnek. „Felhívjuk az amerikai kormányt, hogy megbízottai ellenőrizzék ezeket a létesítményeket” – jelentette ki Abdal Tavab Mullah al Huvajs miniszterelnök-helyettes, az iraki fegyverkezési programért felelős miniszter. „Én, aki felelős vagyok az iraki fegyverkezési programért, megerősíthetem, hogy nincsenek a birtokunkban tömegpusztító fegyverek, és nem is áll szándékunkban ilyeneket gyártani” – hangoztatta, majd súlyos megtorlással fenyegette meg Amerikát egy Irak elleni katonai akció esetére.

Franciaország továbbra is ellenzi, hogy a BT egyetlen határozatot hozzon Irakról és ezzel megnyissa az utat egy esetleges katonai akció előtt. Ezt Jacques Chirac államfő erősítette meg a George Bush amerikai elnökkel szerda este folytatott telefonbeszélgetésben. Chirac emlékeztetett arra, hogy Franciaországnak is Irak lefegyverzése a célja, és azt szeretné, ha az ENSZ fegyverzetellenőrei minél hamarabb visszatérnének Irakba. Leszögezte azonban, hogy más országokhoz hasonlóan Franciaország sem fogadhatja el az erő automatikus alkalmazását, a katonai beavatkozás csak utolsó megoldásként jöhet számba, és erről is a BT-nek kell döntést hoznia. Bush viszont annak fontosságát hangoztatta, hogy a BT újabb iraki határozata tartalmazza azokat a következményeket is, amelyekkel Bagdadnak szembe kell néznie, ha nem teljesíti a nemzetközi közösség akaratát. „Minél erősebb lesz a határozat, annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy békés úton rendeződik a kérdés” - mondta Bush, hozzátéve, hogy az amerikai álláspont szerint is csak végső eszközként jön számba a katonai megoldás. Bush és Chirac abban állapodott meg, külügyminisztereik, Colin Powell és Dominique de Villepin tovább konzultálnak Irak ügyében, hogy megpróbálják közös nevezőre hozni a két ország álláspontját.

Tegnap, közvetlenül moszkvai látogatása előtt a brit kormányfő arra figyelmeztetett, hogy így vagy úgy, de meg kell oldani Irak leszerelésének kérdését. Tony Blair a BBC-nek adott interjújában hangoztatta, hogy kormánya elszánt a kérdés megoldására és az ENSZ útján akarja elérni, hogy a fegyverzetellenőrök visszatérhessenek Irakba. Egyben jelezte: szükség esetén kész egy Irak elleni háborúra a BT felhatalmazása nélkül is. A moszkvai találkozó fő témája Irak, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének menetrendjéről megfogalmazandó új ENSZ-határozat lesz. Blair megpróbálja rávenni Vlagyimir Putyint arra, hogy Moszkva támogassa a BT elé kerülő új amerikai–brit kezdeményezésű határozattervezetet. Közölte, tudatában van annak, hogy bizonyos országoknak pénzügyi és kereskedelmi érdekeltségei vannak Irakban. Oroszországnak azonban az az érdeke, hogy ami Irakban történik, az a nemzetközi közösség teljes támogatásával történjen – hangoztatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?