Az iráni parlament az őrizetbe vett tüntetők kemény megbüntetését követeli

Irán k

Az iráni parlament elsöprő többséggel elfogadott nyilatkozatban követelt súlyos büntetéseket az ország igazságszolgáltatásától az őrizetbe vett tüntetőkre – közölte vasárnap a helyi sajtó.

Az előterjesztést 227 képviselő támogatta a 290 tagú törvényhozásban, amelyben keményvonalas és konzervatív politikusok vannak többségben.

A nyilatkozat támogatói az országos tömegtüntetések résztvevőit „Isten elleni háborúval” vádolják, ami az iszlám törvénykezés szerint akár halállal is büntethető cselekménynek számít.

„Amerika és más ellenségek nyíltan színre léptek a zavargások során és vállalták a felelősséget a felfordulás keltésével és szervezésével kapcsolatban” – olvasható az IRNA hivatalos iráni hírügynökség által közzétett dokumentum szövegében.

A teheráni vezetés már korábban is ellenségeit vádolta a hetedik hete tartó kormányellenes tüntetések miatt, amelyeket a 22 éves Mahsza Amini őrizetben bekövetkezett halála váltott ki. Az erkölcsrendészet azért intézkedett ellene, mert megsértette a nőkre vonatkozó szigorú öltözködési szabályokat.

Az iráni igazságszolgáltatás szintén jelezte, hogy nem lesz engedékeny.

A mostani nyilatkozat esetében egy felhívásról van szó, s nem valószínű, hogy halálbüntetéseket hajtanának végre ez alapján.

A nap folyamán az ország észak-nyugati részében biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre és könnygázt is bevetettek tömegoszlatásra. Az emberek egy tömegtüntetésen életét vesztő helyi kurd nő halála miatt vonultak az utcákra. A tiltakozók állítólag megtámadták Marivánban a város parlamenti képviselőjének irodáját is. Az oslói székhelyű Hengav jogvédő szervezet szerint több tucat aktivista megsebesült, s félő, hogy halottak is vannak.

Vasárnap diáktüntetések is voltak az ország tizenkét egyetemén, a többi között Rast és Amol városokban is. Többen azt skandálták az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjére, Ali Hameneire utalva, hogy „halál a diktátorra”.

A megmozdulások kirobbanása óta több mint 14 ezer embert állítottak elő jogvédők szerint. Az aktivisták által működtetett HRANA hírügynökség szerint eddig 318 tüntető vesztette életét, köztük 49 fiatal és a biztonsági erők 38 tagja. Az állami sajtó ugyanakkor 46 biztonsági ember haláláról tud a megmozdulásokkal összefüggésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?