Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sánchez lett Katalónia új elnökjelöltje

katalán választások
Madrid/Barcelona |

Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sánchez Katalónia új elnökjelöltje - közölte döntését hétfőn Roger Torrent, a barcelonai parlament elnöke, miután napközben egyeztetett a törvényhozás pártjainak képviselőivel.
 

Sánchez a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) jelöltje, akit támogat a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) is. A két pártnak összesen 66 mandátuma van a 135 fős katalán parlamentben, vagyis a többségnél kevesebb, viszont a szintén függetlenségi Népi Egység (CUP) négy képviselője tartózkodást ígért a parlamenti szavazáson, amellyel matematikailag meglehet az elnökséges szükséges támogatás.

A helyzetet azonban nehezíti, hogy Jordi Sánchez október 16-a óta előzetes letartóztatásban van, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

A politikus számára a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson. A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.
 

A függetlenségi politikust Carles Puigdemont nevezte meg utódjául a múlt héten, amikor bejelentette visszalépését a elnökjelöltségtől.

Carles Puigdemont 2016 januárja és 2017 októbere között áll Katalónia élén. Hivataláról az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt váltotta le a spanyol kormányfő, akinek erre a spanyol parlament adott felhatalmazást az alkotmány alapján.

Puigdemont négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellene és volt kormányának tagjai ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?