Katalán válság - A függetlenség ellenzőinek ezrei tüntettek Barcelonában

katalán tüntetés
Madrid/Barcelona |

Egységet és józanságot követelve vonultak utcára a katalán függetlenség ellenzőinek ezrei vasárnap Barcelonában.
 

A városi rendőrség hétezerre tette a spanyol, katalán és uniós zászlókkal, transzparensekkel tüntető tömeget, míg az eseményt meghirdető Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet 200 ezerre becsülte a résztvevők számát.

Az egybegyűltek ugyanazon az útvonalon haladtak mint egy héttel ezelőtt azok az emberek, akik a független katalán köztársaság megvalósítását követelték egy nagyszabású tüntetésen.

A mostani megmozdulás tiltakozás a Katalóniában kialakult politikai patthelyzet miatt, mert három hónappal a helyi választásokat követően még mindig nem jött létre az új katalán kormány. 

Az egységpárti tüntetők olyan kormányt követeltek, amely betartja a törvényességet. "Elegünk van!", "Katalónia vagyunk, Spanyolország vagyunk!" - állt magasba tartott plakátjaikon.

A demonstráción megjelent és felszólalt a Barcelonában született Manuel Valls volt francia miniszterelnök is. 
 

"Párizsban, Brüsszelben, Waterlooban vagy Berlinben egységes Spanyolországot akarunk egy olyan Katalóniával, amely büszke arra, hogy katalán, spanyol és európai" - hangsúlyozta katalán nyelven mondott beszédében.

Véleménye szerint a katalán függetlenségi folyamat megbukott, mert az európai határok megváltoztatásának szándéka háborút jelent, amit nem lehet megengedni.

A tüntetésen képviseltették magukat a spanyol egységet támogató katalán parlamenti pártok, az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP).

A katalán parlament elnöke eddig két személyt jelölt Katalónia elnöki posztjára: az első Carles Puigdemont leváltott elnök volt, aki október vége óta Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben. A második pedig Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet elnöke, aki viszont előzetes letartóztatásban van öt hónapja.

Mindkettőjük esetében végül elmaradt a előre meghirdetett elnökválasztó parlamenti ülés, ugyanis a spanyol alkotmánybíróság határozata szerint a jelöltnek személyesen kell jelen lennie a törvényhozásban a róla szóló vitán és szavazáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?