Katalán válság - Lemondott a katalán elnökjelöltségről Jordi Sánchez

Jordi Sánchez
Madrid/Barcelona |

Lemondott jelöltségéről Katalónia elnöki posztjára Jordi Sánchez - jelentette be Roger Torrent, a katalán parlament elnöke szerdai sajtótájékoztatón Barcelonában.
 

A házelnök közölte: az előzetes letartóztatásban lévő Sánchez levélben tájékoztatta döntéséről, arra hivatkozva, hogy ez a "legjobb szolgálat", amit tehet az országért.

"Ennek a lemondásnak sosem kellett volna megtörténnie" - fogalmazott a parlament elnöke, aki bírálta a legfelsőbb bíróságot, amiért nem engedélyezte Jordi Sánchez számára, hogy elhagyja a börtönt, és így személyesen megjelenhessen az elnökválasztó parlamenti ülésen.

A spanyol alkotmánybíróság határozata szerint utóbbi elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy jelöltből elnök lehessen.

A katalán parlament elnöke hangsúlyozta: a házelnökség tanulmányozza, hogy milyen lépéseket tehet a legfelsőbb bíróság döntésével szemben.
 

Torrent bejelentette azt is, hogy csütörtökön ismét egyeztetést kezd a helyi törvényhozás pártjaival az elnöki poszt új jelöltjének személyéről.

Sajtóinformációk szerint a legvalószínűbb jelölt Jordi Turull lehet, aki az október 27-én leváltott katalán kormány szóvivője volt, és bár szabadlábon van, de ellene is bírósági eljárás zajlik az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A december 21-i katalán parlamenti választásokat követően a házelnök első hivatalos jelöltje Katalónia vezetésére Carles Puigdemont leváltott katalán elnök volt, aki október vége óta Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben, és aki ellen elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban.

Mivel így ő sem tudott személyesen megjelenni a barcelonai elnökválasztáson, lemondott a jelöltségről, utódjául megnevezve Jordi Sánchezt, aki pártja, a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) választási listáján második helyen szerepelt.
 

Sánchezt öt hónapja tartják előzetes letartóztatásban, és hiába nyújtott be azóta több szabadlábra helyezési kérelmet is, azokat a bíróság minden alkalommal elutasította.

A spanyol sajtó bírósági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Sánchez védőügyvédje a legfelsőbb bíróságon kedden tartott meghallgatáson azt mondta: ügyfele kész lemondani parlamenti mandátumáról, felhagyni a politikával, és visszatérni korábbi egyetemi katedrájához azért, hogy szabadlábra kerülhessen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?