Az Egyesült Államok pénzügyi segélyt ad az ukrán mezőgazdaság fejlesztésére

biden k

Az Egyesült Államok további 250 millió dollár támogatást ad Ukrajna számára mezőgazdasága működőképességének fenntartására – jelentette be az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) igazgatója.

Samantha Power ukrajnai látogatása során közölte, hogy az összeget a kritikusan fontos mezőgazdasági infrastruktúra bővítésére szánják, ezek között öntözési rendszerekre, gabonatárolók építésére, átrakóhelyek és határ-, valamint kikötői létesítményekre.

A szervezet közleménye szerint az ukrajnai mezőgazdaság ellenállóképességének fenntartására indított kezdeményezés (Agriculture Resilience Initiative-Ukraine – AGRI-Ukraine) keretében jut el az anyagi segítség, ami az új összeggel 350 millió dollárra emelkedik.

Az ukrajnai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kritikus fontosságúak a világ élelmiszer-ellátásában, és kulcsszerepet játszanak Ukrajna gazdasági helyreállításában – olvasható az USAID bejelentésében.

Samantha Power igazgató az Odessza kikötőjében kedden tett látogatásán egyben elítélte Oroszország hétfői döntését, amellyel felfüggesztette részvételét a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezésben, ami az ENSZ és Törökország közvetítésével lehetővé tette ukrán gabona exportját az elmúlt 11 hónapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?