Állítólag gyerekeket is bántalmaztak Irakban

Genf/Bagdad/London/Washington/Kabul. Fogva tartott iraki gyermekek amerikai katonák általi bántalmazásáról szóló híreket vizsgál ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Az Amnesty International (AI) pedig a britek által megölt iraki polgári személyekről adott ki jelentést.

Az Amnesty International tette közzé tegnap ezt az amatőr felvételt a 8 éves Hanan Szaleh Matrudról, akit állítólag brit katonák lőttek agyon tavaly augusztusban BászrábanTASR/EPA-felvétel)A hét végén érkeztek olyan beszámolók, amelyek szerint néhány gyermeket bántalmaztak a börtönökben és a fogolytáborokban – mondta tegnap Genfben Damien Personnaz UNICEF-szóvivő. Mint utalt rá, az UNICEF ugyan képviselteti magát Irakban, de nincs közvetlen bejutása azokba az intézményekbe, ahol a kifogásolt esetek állítólag megtörténtek. A bántalmazásokról szóló híreket független forrásból ugyan nem sikerült megerősíttetni, de felettébb riasztóak – tette hozzá. Gyermekek bántalmazásának minden formája, a velük szembeni szexuális visszaélés, kizsákmányolásuk vagy kínzásuk sérti a nemzetközi jogot. Emlékeztetett arra, hogy kiskorúak csak végső esetben és a lehető legrövidebb ideig tarthatók fogva; szüleiken kívül más felnőttekkel nem zárhatók össze.

Az Irak déli részét ellenőrző brit haderő katonái a nemzetközi emberi jogi előírások megsértésével számos polgári személyt öltek meg az elmúlt egy évben – áll az AI tegnap Londonban kiadott jelentésében. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint a brit katonák több olyan polgári személy halálát okozták Bászra környékén, akik nem jelentettek rájuk közvetlen veszélyt; az áldozatok között egy nyolc éves kislány is volt. A jelentés összesen kilenc esetet említ, s az AI szerint a brit hadsereg ki sem vizsgálta az öszszes hasonló incidenst. Azokban az esetekben is azonban, amelyekben egyáltalán vizsgálat indult, elmaradt az igazságszolgáltatás, és a brit katonai rendészet, amely az egyes incidenseket vizsgálja, teljes titoktartás mellett végzi ezt a tevékenységet. Az AI szerint a nemzetközi jog minden ilyen esetben nyilvános, pártatlan és független vizsgálatot ír elő a kormányoknak. Éppen a múlt szerdán került a londoni felsőbíróság elé az a kereset, amelyben 12 iraki család kártérítést követel a brit kormánytól, mondván: civil hozzátartozóikat brit katonák ölték meg a háborúban vagy azután. A brit védelmi minisztérium korábban elvetette a családok követelését.

Bocsánatkérést követelt a Daily Mirrortól a brit hadsereg azon elit egysége, amelyet a bulvárlap egyértelműen hamisnak minősített fotók alapján iraki őrizetesek brutális kínzásával vádolt meg. Az újság azonban egyelőre kitart állításai mellett. A fekete-fehér fotók hitelességét több szakértő már közzétételük után megkérdőjelezte, azzal érvelve, hogy a képeken látható katonai eszközök – fegyverek, a katonákon látható ruházat egyes elemei, és főleg a teherautó, amelyen a képsorozat készült – nem képezték részét az Irakba vezényelt brit kontingens szabvány hadfelszerelésének.

Az amerikai szenátus egyhangúlag és határozottan elítélte azt, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak meg. Határozatában a törvényhozás felsőháza egyben bocsánatot kért az áldozatoktól. A dokumentum szorgalmazza azt is, hogy vonják felelősségre az bűnösöket. A kongresszus ugyancsak republikánuspárti többségű képviselőháza május 6-án a mostanihoz hasonló szövegű határozat hozott, amelyet 365:50 arányban fogadtak el.

Bejutást követelt az afganisztáni börtönök amerikai katonák őrizetében lévő foglyaihoz Afganisztán független emberi jogi bizottsága (AIHRC) azután, hogy iraki foglyok súlyos bántalmazásáról szóló hírek járták be a világsajtót. Fahim Hakim, az AIHRC helyettes vezetője szerint 43 panasz érkezett hozzájuk szabadon bocsátott foglyoktól és foglyok hozzátartozóitól. A Human Rights Watch amerikai emberi jogi bizottság már márciusban foglyok bántalmazásával vádolta meg az Afganisztánban állomásozó amerikai fegyveres erőket. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?