ÖSSZEFOGLALÓWashington. A shutdown miatt Barack Obama elnök lemondta malajziai látogatását, viszont több ezer kényszerszabadságolt állami alkalmazottnak találtak elfoglaltságot: a turistákat fogják útbaigazítani.
ÖSSZEFOGLALÓ
Washington. A shutdown miatt Barack Obama elnök lemondta malajziai látogatását, viszont több ezer kényszerszabadságolt állami alkalmazottnak találtak elfoglaltságot: a turistákat fogják útbaigazítani. Az államigazgatás egy részének leállása után is folytatódott a törvényhozásban a költségvetési háború.
Ezúttal a republikánus többségű képviselőház nyújtott be – helyi idő szerint kedden – javaslatokat a washingtoni körzet, a természetvédelmi parkok, valamint a veteránellátás finanszírozásának folytatásáról, s ezeket a demokrata többségű szenátus utasította el. A kongresszus két háza között az egészségügyi reform finanszírozása miatt robbant ki a vita, ezért nem tudták megszavazni azt a költségvetési jogszabályt, amely az október elsején kezdődött új pénzügyi év első heteiben biztosítaná a kormányzat finanszírozását.
Ilyen legutóbb 17 éve fordult elő az USA-ban: a kormányzati intézmények már csak főleg a közrend és a biztonság garantálására csökkentették tevékenységüket. Obama elnök és demokrata pártja ragaszkodik az egészségügyi reform időbeni bevezetéséhez, a republikánusok viszont késleltetni szeretnék. Jack Lew pénzügyminiszter figyelmeztetett: megkezdte az utolsó rendelkezésére álló lehetőségek kihasználását annak érdekében, hogy megakadályozza a kormányzati adósságplafon elérését, ami tényleges fizetésképtelenséghez vezethet. Megismételte, számításai szerint október 17-ére kimerülnek a rendelkezésre álló pénzforrások. Obama felszólította a képviselőket, újra indítsák el a kormány működését, mert „a republikánusok ideológiai keresztes hadjárata megbénította az államot”.
A kormányhivatalok szabadságra küldött alkalmazottainak egy része alkalmi idegenvezető lesz: pl. a Smithsonian Természettudományi Múzeumnál strázsálva fogják tájékoztatni az érdeklődőket a látogatható nevezetességekről, hiszen nem mindenki értesült arról hogy az összes állami múzeum és nemzeti park zárva tart. Könnyen fel lehet ismerni őket, mert zöld és kék pólóban teljesítenek önkéntes szolgálatot. A média szerint New Yorkból turisták ezrei távoznak csalódottan, hiszen még a Szabadság Szobor is zárva tart. A többség az interneten vásárolta meg a belépőt, s a szervezők most a jegy áráért sétahajókázást kínálnak nekik.
Tegnap jelentették azt is, hogy fizetetlen kényszerszabadságra küldték a hírszerző ügynökségek polgári alkalmazottainak 70 százalékát is, ez csak a CIA esetében 12 500 főt jelent. A katonákat és más egyenruhás alkalmazottakat nem érinti a döntés. (MTI, TASR, ú)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.