Agitál a volt katalán elnök

Madrid. Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszel-ben tartózkodó Carles Puigde-mont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság.

Madrid. Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszel-ben tartózkodó Carles Puigde-mont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság. Katalóniában elkez-dődött a választási kampány.

Pablo Llarena bíró döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a politikusoknak, úgy tűnik, szándékukban áll visszatérni Spanyolországba, mivel jelöltek a december 21-i katalán parlamenti választásokon, melynek kampánya hivatalosan hétfő éjjeltől kezdődött. Az indoklásban az is szerepelt, hogy az európai elfogatóparancsot még a spanyol központi büntetőbíróság adta ki november 2-án, az ügy azonban azóta onnan átkerült a legfelsőbb bíróságra, ő maga pedig egységes eljárást szeretne lefolytatni. A bíró indoklásában kitért arra a lehetőségre is, hogy a belga bíróság dönthet például úgy is: részben megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását. Tudomása szerint a belga ügyészség ugyan támogatja a volt katalán vezetők kiadatását, de nem minden olyan bűncselekményben, amely miatt azt kezdeményezte Spanyolország, ez pedig lényeges torzítást eredményezhet, és nehezítené a „homogén” ítélkezést.

A spanyol sajtó bírósági forrásokra hivatkozva azt írta: a nemzeti elfogatóparancs továbbra is érvényben marad a Brüsszelben lévő volt katalán kormánytagokkal szemben. A katalán politikusok október 30-a óta tartózkodnak Brüsszelben, a kiadatási ügyben illetékes belga bíróság december 14-ére halasztotta döntését az eljárásban. A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben.

Több elnökjelölt távollétében kezdődött meg a parlamenti választásokat megelőző hivatalos kampány Katalóniában. A függetlenségpárti Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) nyitórendezvényén üresen hagyták azon tagjaik székét, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?