Abortusz: túlzásba vitt szigor

Abortusz: túlzásba vitt szigor

Dublin. Tegnap Írországban népszavazást tartottak arról, hogy lazítsák-e az erős katoli-kus hagyományok szerint élő országban az abortuszra vonatkozó szigorú korlátozást. A referendumon a kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfoga-dott, az abortuszt kivételek nélkül tiltó, 8.

Dublin. Tegnap Írországban népszavazást tartottak arról, hogy lazítsák-e az erős katoli-kus hagyományok szerint élő országban az abortuszra vonatkozó szigorú korlátozást. A referendumon a kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfoga-dott, az abortuszt kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozik.

A hatályos írországi jogszabály a legszigorúbb Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem indok az abortuszra. Leo Varadkar kormányfő a Twitteren arra buzdította az ír választókat, hogy szavazzanak igennel az abortuszt tiltó alkotmánymódosítás eltörlésére. A közvélemény-kutatások szerint az igenek fognak győzni, 56–58 százalékkal, de a 14–17 százaléknyi bizonytalan még változtathat az eredményen, amely ma várható.

A népszavazás kiírása a 2017-ben hivatalba lépett Leo Varadkar kormányfő ígérete volt, aki szerint a hatályos törvény túlságosan korlátozó. A referendumon a kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozik. Egy 2013-ban megszavazott reform révén kivételes esetben – ha az anya életét a terhesség veszélyezteti – engedélyezik a terhesség megszakítását. Ellenkező esetben az abortusz 14 évi börtönnel büntethető. A jelenleg hatályos írországi jogszabály így is a legszigorúbb Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége nem indok az abortuszra. Évente ír nők ezrei kénytelenek külföldre – mindenekelőtt Nagy-Britanniába – utazni abortusz végett.

A népi konzultációt három évvel az azonos neműek – szintén népszavazás útján törvényesített – házasságának bevezetése után tartják, amely kulturális földrengést váltott ki a 4,7 millió lakosú, magát 80 százalékban katolikusnak valló országban. Ez utóbbi a valaha erős, de napjainkra a gazdasági és társadalmi válságok hatására erodálódott egyház befolyásának csökkenéséről tanúskodik. Az egyház népszerűségét alaposan megtépázták a papi gyerekmolesztálási esetek, illetve esetenként azok eltussolása az egyházi vezetők által. Az abortuszt hivatalból ellenző egyház viszonylag háttérben maradt a kampányban. Írországon kívül mintegy húsz országban tilos az abortusz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?