A cseh betegek több mint 40 százaléka felgyógyult

koronavírus

Csehországban csütörtök reggelig 227 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, a felgyógyultak száma pedig 3120-ra emelkedett, ami az összes beteg több mint 40 százaléka – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatásából.

A halálesetek számának az emelkedése a minimálisra csökkent, szerdán senki sem halt meg. Az áldozatok döntő többsége idősebb személy.

Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki, azóta 7581 személy betegedett meg. Szerdán több mint hétezer tesztet végeztek, és 75 személynél mutatták ki a fertőzést. Az új fertőzések száma már több mint egy hete jóval száz alatt mozog. Kórházban jelenleg 348 személyt kezelnek, mintegy hatvannál a betegség lefolyása súlyosnak minősíthető. Az elvégzett tesztek száma már megközelítette a 250 ezret.

Az országos válságstáb csütörtöki közleménye szerint a csehországi koronavírus-járvány egyre inkább veszít erejéből, ami lehetővé teszi a közélet és a gazdasági tevékenység fokozatos normalizálását. Néhány intézkedés azonban – például arcmaszkok viselése a köztereken – még hosszabb ideig fennmarad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?