10 millió dollár gyűlt össze Trump újraválasztására

*
Washington |

<p>Több mint 10 millió dollár gyűlt össze&nbsp;&nbsp;az idei év harmadik negyedében Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányára.</p>

A kampányra összegyűjtött 10,1 millió dollárból már mintegy 4 millió dollárt el is költöttek az elnököt képviselő jogászok javadalmazására.     

Donald Trump hivatali beiktatási napján azonnal bejegyeztette indulását a 2020-ban esedékes elnökválasztáson. Ez lehetővé tette számára, hogy hivatalban lévő elnökként is változatlanul gyűjthessen, és költhessen pénzt választási kampányára. Eddig a hivatalban lévő elnökök, újraindulási szándékuk esetén, elnöki ciklusuk második felében regisztráltatták magukat.     

Az elnök kampányára januártól 36 millió dollár gyűlt össze. A pénzből a jogászok javadalmazása mellett Donald Trump országjáró gyűléseit szervező kis létszámú kampánycsapatot is finanszíroznak.       

Az adományokból 1,2 millió dollár viszonylag kicsi, 200 dolláros felajánlásokból érkezett.     

Donald Trump a republikánus választói bázis körében változatlanul népszerű. A hétvégén tartotta konferenciáját Washingtonban az Értékelvű Választó nevű konzervatív csoport, amely hangos éljenzéssel fogadta az elnököt. Trump beszédet is mondott a tanácskozáson, és egyebek között azt ígérte, hogy kormányzása idején Amerika visszatér a hagyományos amerikai értékekhez. "A karácsonyi ünnepek alkalmával ismét boldog karácsonyt kívánunk majd és nem boldog ünnepeket" - fogalmazott Trump, akinek e megjegyzését üdvrivalgás fogadta.

Az Értékelvű Választó csoport elsősorban vallásos és evangéliumi keresztény csoportokat tömörít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?