Van, ahol többet, van, ahol kevesebbet kapnak

Pozsony. „Pontos adataink még nincsenek, de a jövő évi költségvetés készítésekor optimális esetben az idei pénzek 95 százalékára, pesszimista számítások szerint csak 87 százalékára számítunk” – mondta Varga Mihály, Béla polgármestere.

Pozsony. „Pontos adataink még nincsenek, de a jövő évi költségvetés készítésekor optimális esetben az idei pénzek 95 százalékára, pesszimista számítások szerint csak 87 százalékára számítunk” – mondta Varga Mihály, Béla polgármestere. A 400 lakosú, Párkányhoz közeli kisközség számított arra, jövőre kevesebb pénzből gazdálkodhat, de még nem tudja senki, hogy a keletkező hiányt miből fedezi. „A jogszabályok ugyan lehetőséget adnak a helyi adók emelésére, de ismerve a lakosság összetételét – sok a nyugdíjas és a munkanélküli –, ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan” – állítja a polgármester. A kormány tegnap elfogadta a pénzügyi decentralizáció végrehajtását szabályozó kormányrendeletet, mely a számítások szerint az 1000 lélekszámúnál kisebb községek számára hátrányos lesz.

Zachariáš István Szepsi polgármestereként elégedett a rendelettel. „Jövőre mintegy 10-12 százalékkal többet kap a város, ugyan mindenre nem lesz elég, de könynyebben lélegezhetünk” – mondta. Ugyanakkor MKP-politikusként kifogásolja, a rendelet a legkisebb települések számára hátrányos. „A pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalások során szerettük volna elérni, hogy a kormány a kisközségek számára garantálja, az idei támogatásnak legalább 95 százalékát megkapják, ezt sajnos, nem sikerült elérni” – tájékoztatott Zachariáš. Nem lehet azonban éles határt húzni, akadnak nagyobb községek is, melyek rosszul járnak. A rendelet ugyanis több kritérium alapján szabja meg a községek támogatását, a lakosság nagysága mellett figyelembe veszi, melyik nagysági kategóriába tartozik a település, mennyi fiatal- vagy nyugdíjaskorú lakosa van. A komáromi járásbeli Megyercs több mint 1100 lélekszámú, mégis kevesebb pénzre számíthat. „A jelenlegi információink alapján mintegy 330-340 ezer koronával kapunk kevesebbet” – mondta lapunknak Léli Imre polgármester. – Ez az összeg az éves költségvetésünknek mintegy 5 százalékát teszi ki.” A helyzetüket nehezíti, hogy az idei büdzséjük is szoros. „Ha jövőre még ennél is kevesebbet kapunk, nehéz helyzetbe kerülhetünk” – véli Léli Imre.

„Minden elképzelésünket nem sikerült elfogadtatni, de véleményünk szerint ez a jelenleg elérhető legjobb kompromisszum – értékelte a rendeletet Oľga Gáfriková, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának szóvivője. – A települések többségét nem érinti hátrányosan a decentralizáció.” (lpj)

Hol hátrányos a finanszírozási rendszer?

Pozsony. A rendelet szabályozza az egyes megyék személyi jövedelemadóból származó bevételét is, Kassa és Besztercebánya szempontjából 2005-ben hátrányos az új finanszírozási rendszer. „Jövőre 71 millió koronával kevesebbet kapunk az idei bevételünknél – tájékoztatta lapunkat Csúsz Péter, Besztercebánya megye önkormányzatának alelnöke. – Minket az sem vigasztal, hogy 2006-tól több pénzből gazdálkodhatunk majd, hiszen jövőre választások lesznek, és sokan éppen ezt fogják kihasználni a kampány során.” Az alelnök szerint azonban a megye mindenképpen pótolja a hiányt. „Gondolkodunk azon, hogy emeljük a hatáskörünkbe tartozó adókat, vagy kölcsönnel hidaljuk át a jövő évi hiányt” – mondta az alelnök. (l-p-j)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?