Vágjunk bele

David Fincher (rendező) remekműve, a Chuck Palahniuk regénye alapján készült Harcosok klubja az ezredforduló egyik kultikussá vált alkotásának számít. A nemrég megjelent duplalemezes DVD-verzió méltó tálalása a filmnek; mondanám, hogy a maga nemében tökéletes kiadvány, ám ez nem teljesen igaz. Meglepő módon hiányzik ugyanis két olyan kiegészítő a korongokról, melyek tovább növelhetnék a produkció sikerét, és persze nem utolsósorban hozzájárulhatnának annak alaposabb megértéséhez. Az első lemezen – valamilyen oknál fogva (ne firtassuk, miért) – nem szerepel audiokommentár, márpedig Fincher minden bizonnyal olyan megoldásokra és részletekre is utalhatna a Harcosok klubjával kapcsolatban, amelyek – ilyen típusú filmalkotás esetében pláne – könnyedén elkerülhetik a nézők többségének figyelmét. Másrészt az egyik ilyen apróságra nem tér ki részletesen a második korong extratartalma sem, márpedig ennek a mű befogadása során igen nagy jelentősége lehet. A film ugyanis témává teszi a vágástechnikát, illetve színre viszi az ebből adódó többletet, ami megkülönbözteti más, hasonló jellegű alkotásoktól. A továbbiakban ezt a kérdést boncolgatnám röviden. Ahhoz hogy megérthessük, miről is van szó, két kitérőre lesz szükség: először mélyedjünk el kicsit a filmgyártás szóban forgó technikai szférájában, majd nézzük, hogyan alkalmazza mindezt a Harcosok klubja.

A vágásnak (a képátmenet megformálásának) négyféle alaptípusát különbözteti meg a médiatudomány. Az egyik az úgynevezett keményvágás, melynek során a két kép élesen elválik, manipuláció nélkül követi egymást. A második az áttűnés, melynek alkalmazásakor az éles képátmenet egy trükk segítségével eltűnik; olyan hatást keltve, mintha a két kép valójában egy lenne (ebben az esetben a néző sokszor nem is érzékeli a vágást). A harmadik az idegen szóval viszszaadott fade (kb. elhalványulás), melynek során az első kép fokozatosan elsötétül, a következő pedig fokozatosan kivilágosodik (a vágás a kettő közötti rövid szünetben történik). A negyedig a szintén idegen szóval jelölt wipe (kb. törlés), melynek lényege, hogy valamilyen maszk szűkítő takarásában tűnik el az első kép, s jelenik meg a rákövetkező. E négyféle technika bármilyen arányban keveredhet az egyes alkotásokban, valamelyik túlsúlya, ismétlődése stb. azonban lényeges eleme lehet az esztétikai hatás kiváltásának.

A Harcosok klubja mindezen túl meglepetésekkel szolgálhat azok számára, akik nemcsak a történet alakulására koncentrálnak, hanem kellő figyelmet szentelnek a vizuális komponensek játékának. A film – nagyon leegyszerűsítve – egy neurotikus, inszomniás (álmatlanságban szenvedő), csoportfüggő hivatalnok elbeszélésére épül, kinek nevét nem tudjuk ugyan meg (a klubokat álnéven látogatja), néha azonban Jacknek hívja magát (Edward Norton alakítja). Jack találkozik egy anarchista hajlamú szappanárus életművésszel, Tyler Durdennel (Brad Pitt alakítja kiválóan), aki enyhén szólva megváltoztatja az életét. (Tyler identitásáról itt nem szólok részletesen, csak jelzem, hogy erre épül a film egyik poénja, skizokulturális háttere.) Kettejük kapcsolatát összeköti és megszakítja egy harmadik fél, egy rejtélyes nő, Marla Singer, aki őrültségeivel magával ragadja a két figurát (Helena Bonham Carter alakítja szintén kitűnően). Az illegális bokszklub létesülésének, terrorista hálózattá válásának elbeszélése közben Jack bemutatja Tylert, s egy ízben kitér arra, hogy „barátja” többek között mozigépészként is tevékenykedett. Ez az a jelenet, mely kérdésünk szempontjából megkerülhetetlen.

Az adott részletben Jack elmondja (és ezalatt látjuk is), hogy Tyler miképpen oldotta meg a szalagcserét. (Mivel a filmek több tekercsben érkeznek a mozikba, kell valaki, aki menet közben vetítőgépet vált.) Eközben a film jobb felső sarkában feltűnik egy jel (Tyler oda is mutat, és valóban kivehető lesz egy ovális, melyről azt állítja, hogy ez szaknyelven a „ciginyom”). Tyler azonban e képátmenetekbe bevág egy-egy snittet, ily módon pornóképeket csempész családi filmekbe. Ez volna Tyler „apró adaléka” a nézőknek, akik a pornófelvételekről „Nem tudják hogy látták, de látták.” Majd a Harcosok klubja legvégén megfut a szalag, aztán a háttérben összeomló város jelenete és a vége főcím közé bevillan egy pornókép; vagyis Tyler az éppen nézett tekercset is manipulálta. Ezzel eltűnik a határ a fikció és a valóság (vagy képen kívüli és belüli) között, de most nem ez az érdekes, hanem az, hogy ilyen jellegű képátmenetek (két keményvágás között egy harmadik rövidke kép, idegen snitt, oda nem illő elem) a film első részében is találhatók.

Három példa az első negyedórából: az irodajelenetbe bevillan Tyler alakja, méghozzá úgy, hogy a fénymásoló teteje az előtérben marad, a balról érkező, kocsit toló figurát viszont részben takarja; az orvos mellett szintén Tyler látható egy pillanatra, amikor az a hererákosok klubját ajánlja Jacknek az inszomnia ellen; majd amikor Marla távozik az egyik klubból, kopogó léptekkel vonul az árkádok alatt, Jack utánanéz, a háttér kiélesedik, és egyszer csak Tyler kivehető lesz a két figura közötti térben. A példák sora természetesen folytatható. Közös jegyük ezeknek, hogy annyira rövid ideig, szinte az érzékelés határát súroló tizedmásodpercig láthatók, hogy ha a néző éppen pislant egyet, már le is maradt a dologról. Nos ez tehát a Harcosok klubja „apró adaléka” a vágástechnikához. A többször újranézendő film így utal a technikailag manipulált médiumra. Ebből persze az is következik, hogy a vágások mentén máshogy rakható össze a film cselekménye, mint ha csak a történetre koncentrálnánk (Tyler nem úgy mozog a vizuális térben, ahogy az elbeszélésben, részben függetlenedik az utóbbitól). Ez pedig már valóban a Harcosok klubja egyik kiemelkedő sajátossága, mely alapján akár át is rendezhetnénk annak mottóját. Beillesztve a „Káosz. Pánik. Szappan” szavak közé egy-egy oda nem illő, mégis találó formulát, melyeken elgondolkodhat a néző a sok-sok, szemet próbáló, mégis szemtelen bevágás alapján.