Vádemelési javaslatot tett a NAKA a Smer volt járási elnöke ellen

A NAKA „Köd” elnevezésű csoportja vizsgálja majd a begyűjtött mobiltelefonokat
Nagymihály |

Vádemelési javaslatot tett a NAKA nyomozója Ľubica R., a Smer volt járási elnöke ellen az Európai Unió anyagi érdekeinek megsértése és uniós támogatásokkal való visszaélés miatt. A vádemelésről a különleges ügyészi hivatal dönt – tájékoztatta a TASR-t Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„A nyomozó vádemelési javaslattal zárta le a vizsgálatot, az akták áttanulmányozása után a Speciális Ügyészi Hivatal illetékes ügyésze hoz döntést” – tette hozzá a TASR-nek Dalibor Skladan, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Slivka hozzátette, hogy Ľubica R. cége, az Agro Porúbka ellen zajló eljárást a jogi személyek büntetőjogi felelősségére vonatkozó törvényre hivatkozva zárta le a NAKA.

Az ügy 2018 elején került nyilvánosságra, a sajtóban megjelent hírek szerint a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) jogtalanul fizetett ki támogatásokat az Agro Porúbka cégnek. A PPA nyilvántartásának elemzéséből kiderült, hogy a Talajtani és Természetvédelmi Kutatóintézet (VÚPOP) az ortofotós eljárással készült térképek alapján olyan földterületeket is besorolt a támogatási rendszerbe, amelyeket nem feleltek meg a feltételeknek. Például parkolóterület szerepelt termőföldként a nyilvántartásban. Az Agro Porúbka összesen 470 hektárra kért támogatást 170 különböző helyszínen Kelet-Szlovákiában.

A PPA arról tájékoztatta a TASR-t, hogy végrehajtás útján jelenleg összesen 206 ezer eurót próbál behajtani a cégtől, plusz a büntetéseket. A társaság ellen közben csődeljárás indult, eddig 16 ezer eurót sikerült behajtani tőle.

Miután az ügy nyilvánosságra került, a Smer felfüggesztette Ľubica R. tagságát a pártban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?