Unokáinktól fogjuk látni

Magyarországon működik egy minisztérium, amelyre sokak szerint nálunk is szükség lenne, ám nincs rá pénz. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fő feladatait az elnevezése tartalmazza, célkitűzéseiről pedig Kovács Kálmán minisztert kérdeztük.

Egy ifjúsági fesztiválon beszélgetünk, ahová a minisztérium nagy erőkkel vonult ki, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az internetet. Szerintem erre inkább a negyvenes-ötvenes korosztály körében lenne szükség...

Ez igaz, viszont a tizen-huszonévesek számára létkérdés, hogy az iskolapadból kikerülve továbbra is használhassák a világhálót, érettségi vagy diplomaszerzés után ne kelljen visszalépniük egy évszázadot. Ha valakinek nincs otthon számítógépe, sajnos nélkülözni kényszerül egy fontos eszközt. Azért összpontosítunk erre a korosztályra, mert úgy gondoljuk, az Európai Unióba készülő Magyarország számára a versenyképesség szempontjából kulcskérdés, hogy a fiatal nemzedék napi gyakorlati szinten tudja használni a huszonegyedik század csúcstechnológiáját. Ha ez a generáció sikeres lesz, az egész ország lesz sikeres. A mostani akció egy nagyszabású ismeretterjesztő kampány része, elsősorban a világháló széles körű felhasználási lehetőségeire szeretnénk felhívni a figyelmet, mivel sokan még mindig csak egy-két dologra használják az internetet.

Gondolom, nemcsak a világhálót, hanem a tárcát is igyekeznek népszerűsíteni.

Természetesen, hiszen ez a legfiatalabb minisztérium, és sokan azt sem tudják, hogy létezünk. Tudatosan keressük a lehetőséget a bemutatkozásra és arra, hogy a nálunk dolgozó szakemberek ismertethessék a polgárokkal a tárca célkitűzéseit, és válaszolhassanak a felvetődő kérdésekre.

Hol tart Magyarország a környező országokhoz képest e téren?

Az elmúlt években szinte minden informatikával foglalkozó cikk és elemzés azzal kezdődött, hogy Magyarország sereghajtó lesz az uniós tagországok között ebből a szempontból. Az utóbbi egy évben gyökeres változás, igazi fordulat következett be, több mint negyven százalékkal emelkedett az internetezők, illetve az internet előfizetőinek száma. Ha sikerül tartanunk ezt az éves tempót, 2006 végére elérhetjük az Európai Unió jelenlegi átlagát. Ez óriási eredmény lenne, de persze önmagában nem elegendő hozzá a mostani számítógép-vásárlási adókedvezmény, sem a Sulinet program. Nagyon komoly magyar tartalmak és szolgáltatások kellenek, és persze szükség van a társadalom egészének szemléletváltására is. A legújabb felmérések is azt mutatják, hogy a magyar lakosságnak több mint a fele még mindig érdektelenséget mutat a világháló iránt. Márpedig a világháló lassanként az egyéni boldoguláshoz is nélkülözhetetlen lesz. Az információs társadalom ellen védekezni, vagy nem tudomást venni róla olyan, mintha a tizenkilencedik században nem akartunk volna vasutat építeni vagy a huszadik században villanyáramot használni.

Az ön minisztériuma egy éve létezik. Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb?

Éppen az említett fordulatra a világháló használatában, mivel ez másfél éves stagnálás után következett be. Úgy érzem, ehhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy létezik ez az Informatikai és Hírközlési Minisztérium. Az emberek automatikusan érdeklődni kezdenek, ha meghallják, hogy van egy ilyen tárca. Sokan nem tudják, mivel foglalkozunk, de arra gondolnak, bizonyára valami nagyon fontos feladatunk van, ha a kormány egy külön minisztériumot hozott létre. Hetven-nyolcvanéves emberek érdeklődését sikerült ráirányítani az informatikára, és ez nagy eredmény. Szintén fontosnak tartom, hogy a miniszterelnöki hivataltól kezdve a kormányprogramig minden szinten fókuszba került a huszonegyedik század technológiája, mint az uniós csatlakozás egyik legfontosabb eszköze. Erre anyagilag is áldoz a kormány, adókedvezmények, költségvetési támogatások, hálózatépítési segítség és különböző tanfolyamok formájában.

Mit jelent ez a számok nyelvén?

Idén körülbelül 110 milliárd forintot fordított a magyar állam az információs társadalom fejlesztésére. Ebből harmincmilliárdot kapott a minisztérium, és további harmincmilliárd jutott az említett támogatásokra, és ez várhatóan jövőre sem lesz kevesebb. Az önkormányzatoknál ez év végéig tizenkilenc különböző ügyet intézhetnek az emberek interneten keresztül.

Feltéve, ha a negyvenen túliak is tudják majd, mi fán terem a világháló...

Rájuk a fiatalokon keresztül próbálunk hatni. Bízunk benne, hogy a mai általános iskolások fogják bevezetni szüleiket ebbe a tudományba. Sőt reméljük, hogy ha a nagypapa kedveskedni akar unokájának, vesz magának otthonra egy számítógépet, hogy ha eljön a gyerek, a nagyszülőknél is tudjon internetezni. Aztán előbb-utóbb a nagypapa is odaül majd a géphez, mert érdekelni fogja, mit csinál az unoka. Ehhez persze fontos, hogy minél több közösségi házban és könyvtárban hozzáférhető legyen az internet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?