Újraindított titkosszolgálati per

Pozsony. Ismét tárgyalni kezdték a titkosszolgálat két volt munkatársának ügyét. Azzal vádolják őket, hogy részt vettek egy poprádi vállalkozó meggyilkolásának előkészítésében. A Legfelsőbb Bíróság tavaly felülbírálta a korábbi elmarasztaló döntést, így az egész tárgyalást újra kellett kezdeni.

Pozsony. Ismét tárgyalni kezdték a titkosszolgálat két volt munkatársának ügyét. Azzal vádolják őket, hogy részt vettek egy poprádi vállalkozó meggyilkolásának előkészítésében. A Legfelsőbb Bíróság tavaly felülbírálta a korábbi elmarasztaló döntést, így az egész tárgyalást újra kellett kezdeni. A vád szerint a két férfi 200 ezer koronát ígért egy harmadik volt titkos ügynöknek a gyilkosságért, de ő az ügyet végül jelentette volt feletteseinek. (TASR)

A kommunisták nem mennek a pápához

Pozsony. Rudolf Schuster 1500 szlovák hívő kíséretében a Vatikánba látogat szombaton, hogy ott köszönje meg II. János Pál pápának tavalyi szlovákiai látogatását. A mintegy nyolcvan tagú hivatalos küldöttségben a kommunisták kivételével az összes parlamenti párt is képviselteti magát. A kommunisták képviselőit a parlament elnöke szintén tájékoztatta a látogatás lehetőségéről, de ők egyéb munkaköri kötelességekre hivatkozva visszautasították az ajánlatot. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?