Tudjuk, mikorra ér el az R2-es Losoncig!

R2 építkezés gyorsforgalmi út
Pozsony |

Júliusban kezdik építeni az R2-es további szakaszát Mýtna és Lónyabánya/Tomášovce között – tájékoztatta tegnap lapunkat a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS), amely igazolta azt is, hogy bár a Krivány–Mýtna közti szakasz építése is kezdetét vehetné, ám a verseny egyik vesztesének beadványa miatt az építkezés kezdete minimum fél évvel kitolódik.

A 13,5 kilométeres szakaszt Mýtna–Lónyabánya/Tomášovce között a Metrostav–Hochtief konzorcium építi meg több mint 127,7 millió euróért. A szerződést a projekt kivitelezésére ezekben a napokban fogják aláírni, így a munkálatok már júliusban elkezdődhetnek. Ez annyit jelent, hogy az útszakaszt, amelyen például 11 híd és 6 zajvédő fal lesz, két év múlva, 2021-ben adhatnák át a forgalomnak, ekkora érne el a gyorsforgalmi Losoncig.
Az R2-es gyorsforgalmi út Krivány–Lónyabánya közti szakaszát a Doprastav, a Strabag és az Eurovia cégek alkotta konzorciumnak kellene megépítenie. Az NDS szerint viszont a sikertelen pályázók egyike panaszt nyújtott be a Közbeszerzési Hivatalnál (ÚVO), így a győztessel nem írhatják alá a szerződést. „Az NDS a törvény értelmében fog eljárni, ezért miután az ÚVO-tól felszólítást kap, átadja ellenőrzésre a versenytárgyalással kapcsolatos teljes dokumentációt. Ezt követően az ÚVO további döntése értelmében fogunk eljárni. Ha a sikertelen pályázók nem nyújtanak majd be egy újabb panaszt, akkor a szerződés aláírására és a munkálatok megkezdésére idén októberben kerülhet sor” – közölte lapunkkal Michaela Michalová, az NDS szóvivője. 
Az NDS 2017-ben adta át az R2-es Zólyom kelet–Pstruša közti szakaszát, amely a 2015-től működő Pstruša–Krivány szakaszhoz kapcsolódott, minek köszönhetően jelenleg Zólyomtól Kriványig lehet közel 20 kilométeres négysávos gyorsforgalmi úton közlekedni. A Kriványtól Lónyabányáig vezető szakasz további, közel 23 kilométerrel bővítené az R2-es hosszát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?