Tíz százalék támogatná a területi autonómiát

Pozsony |

<p>A szlovákiai magyarok 85 százaléka úgy véli, hogy az őket érintő kérdésekben maguknak kellene dönteniük, derül ki a Fórum Intézet júliusban készített felméréséből. Az autonómia egyes formáit azonban sokkal kisebb arányban támogatják, a területi autonómia bevezetését 9,5, a kulturális autonómiát pedig 35 százalékuk tartaná megfelelőnek. A megkérdezettek 22 százaléka szerint semmilyen autonómiára nincs szükség.</p>

A felmérésbe 800 fő kapcsolódott be; a minta lefedte Szlovákia teljes, magyarok lakta részét, és megfelelt a lakosság települési megoszlásának is. Lampl Zsuzsanna szociológus, a felmérés készítője szerint meglepően nagy a különbség az autonómia népszerűsége, illetve az őket érintő kérdésekben való döntésre vonatkozó kérdésre adott válaszok között. „Elképzelhető, hogy az autonómia szó használata is közrejátszhatott ebben. Lehet, hogy ez azt jelzi, hogy az emberek az önrendelkezés és az autonómia között különbséget tesznek - mondta Lampl. - Ebben közrejátszhat, hogy az autonómia kifejezés rettenetesen túlpolitizált.“ Úgy véli, hogy a kifejezésre érzékenyen reagálnak a szlovákiai magyarok is, ezért a meglehetősen nagy, 22 százalékos elutasítás, 33,5 százaléknak pedig nincs véleménye a kérdésről. „Az nyilvánvaló, hogy a területi autonómiát a magyarok többsége nem tartja megfelelőnek“ - véli Lampl. Hasonlóan vélekedik Öllös László politológus is, aki szerint érzelmi ellentmondásról van szó az autonómia és az önrendelkezés kérdésében. „A szlovákiai magyar közvélemény egy része tartózkodik az egyértelmű kijelentésektől az autonómia ügyében, mivel a kifejezés heves indulatokat vált ki a szlovák politikai elit körében. Ugyanakkor tartalmi szempontból szeretné“ - véli Öllös. Csáky Pál szerint a közvéleménykutatás megmutatta, hogy az emberek maguk akarnak dönteni az őket érintő kérdésekben. „Pozitívnak tartom azt is, hogy többen támogatják a kulturális és az oktatási autonómia gondolatát, s az sem lep meg, hogy a területi autonómiával kapcsolatban visszafogottabbak az emberek“ - mondta lapunknak az MKP elnöke. A politológus szerint a területi autonómia létrehozása Szlovákiában nagyon nagy problémákba ütközne. „A legnagyobb az, hogy a magyarok nem laknak összefüggő területen, ezenkívül az autonómia határait csak az egyes települések lakosainak egyetértésével lehetne kialakítani, ami oda vezetne, hogy a széleken a városok kimaradnának belőle - magyarázta Öllös. - Tehát akkor is nagy nehézségekbe ütközne, hameglenne a politikai akarat, ami nincs meg.“ A felmérés azt is megmutatta, hogy a magyarok nem hisznek abban, hogy a jelenlegi politikai helyzet kedvezne az autonómia létrehozásának. Mindössze 6 százalék vélekedik úgy, hogy erre a közeljövőben sor kerülhet, 50 százalék pedig ebben egyáltalán nem bízik. (lpj)
További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában.


 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?