Szólj, síp, szólj!

Farnad. Közel száz kisgyerek vette birtokba kedden délelőtt a helyi művelődési otthon színháztermét. Volt móka, kacagás, na és gyakran hangzott fel a szülők vastapsa is, itt rendezték meg ugyanis a Lévai járás magyar tannyelvű óvodái hagyományőrző csoportjainak járási fesztiválját Szólj, síp, szólj! címmel.

A farnadi, lévai, zselízi, kétyi, nagyölvedi, nagysallói, lekéri és nyíri óvodások egy profin szerkesztett, műfajilag rendkívül változatos műsorban mutatták be a régi népi szokásokat, gyermekjátékokat, az egy-egy adott ünnepkörhöz kötődő hagyományokat. A libapásztorjátékok különböző változataitól a betlehemesen keresztül a klasszikus néptáncig terjedt a paletta. elmondta: „A rendezvény célja a hagyományőrzés és a magyar folklórkincs ötvözése az ötletességgel és a játékossággal, nem feledkezve meg az immár archaikusnak számító mondókákról, társasjátékokról, csúfolódókról sem – mondta Valkovsky Szilvia, a helyi óvoda igazgatónője. – A Lánc, lánc eszterláncot például mindenki ismeri, de mi elsősorban olyan népi játékokat igyekeztünk feleleveníteni, amit még az én 92 éves nagymamám is játszott gyerekkorában. A ma bemutatott műsornak sok olyan eleme volt, amit az idősektől, nehezen hozzáférhető régi könyvekből, könyvtárakból, folyóiratokból gyűjtöttünk össze, továbbá sokat tanulunk egymástól a különféle néprajzi táborokban, régi mesterségeket felelevenítő foglalkozásokon is.” Az kedden délelőtt is bebizonyosodott, hogy a kicsik valóban felszabadultan, örömmel fedezik fel újra nagy- és dédszüleik társasjátékait, s több olyan fellépést is láttunk, amelyben saját maguk által készített kellékek színesítették a produkciót. Ilyenek volt például a lévai ovisok rongyból, vászonból készült libái vagy a fiúk lécből, kartonból varázsolt lovacskái. „Noha ez nem kimondottan néprajzi fesztivál, a csoportok felkészítői ügyelnek az autentikus előadásmódra, a népviselet hitelességére is, a mi óvodánkban például külön hagyományőrző foglalkozásokat is vezettünk be a nevelési program részeként, nem beszélve arról, hogy ezek a nebulók a Nádas Néptánccsoport természetes utánpótlását is jelentik. Lényeg, hogy csak tiszta forrásból merítsünk, a gyermekfolklór legszebb győngyszemeit adjuk elő” –mondja Valkovsky Szilvia. Az említett Nádas Néptánccsoportra a farnadiak joggal büszkék, az alapiskolások több országos és nemzetközi versenyt nyertek már. Kedden az ő fellépésük zárta a fesztivált, legközelebb Budapesten lépnek fel. Az ovisok hagyományőrző seregszemléjét szakmailag az SZMPSZ Lévai Területi Választmánya támogatta, alelnöke, Andruska Csilla és Farnad polgármestere, Vrábel Károly a gála végén könyveket, ajándékokat adott át a kicsiknek. Andruska tanárnő, aki egyben a lévai magyar alapiskola igazgatója is, elmondta, a Szólj, síp, szólj! ötlete öt évvel ezelőtt született. „Abban az időben két évig én voltam a járási iskolaügyi osztály magyar iskolákért felelős módszertani vezetője, már akkor tudatosítottuk a kollégákkal, hogy a magyar alapiskolák színvonalának és utánpótlásának problémája az óvodákban eredezik. Az anyanyelvi oktatás fontosságát szerettük volna ezzel a rendezvénnyel is hangsúlyozni, ám nagy örömünkre és meglepetésünkre a Szólj, síp, szólj! csakhamar regionális fesztivállá nőtte ki magát, akkora volt a lelkesedés. Egész falvak, szülői közösségek mozdultak meg, s a hagyományőrzésben a közösségépítés erejét is felismerték. Ám maguk az óvónők is rengeteg ötlettel, tanáccsal jöttek, s ami a legfontosabb, immár nem féltek magyarul is megszólalni a járási hivatalban, kifejteni véleményüket, észrevételeiket, bírálataikat. Ez szerintem a demokrácia egyik fokmérője. Sajnos, ma már erre a rendezvényre sincs külön módszertani szakember, aki szervezésben, rendezésben összefogná a körzet óvodáit, ezt a szerepet, ha szerényebb anyagi háttérrel is, az SZMPSZ Területi Választmánya vette át” – tájékoztatta lapunkat Andruska Csilla. A tanárnőtől megtudtuk, eddig csak a hátrányát érzik annak, hogy immár Nyitrára került az iskolaügy, ugyanis a mindennapi ügyintézés is rendkívül lassú, nehézkes, nem beszélve a szakmai rendezvények megvalósításáról. A Szólj, síp, szólj! fesztivált, szinte önerőből szervezik évről-évre, de például a lévai magyar alapiskola a kerület felkérésére idén immár három, kerületi és járási szintű, magyar iskoláknak szóló versenyt valósított meg, ám a szervezésre eddig még egy fillért sem kaptak. „Saját költségvetésünkben erre nincs pénz” – fejtette ki Andruska tanárnő. Ugyanakkor a minisztérium által támogatott hivatalos versenyekről van szó, nem önjelölt kalózakciókról.

Egyébként a Szólj síp, szólj! fesztiválnak van egy idősebb testvére is, mégpedig a magyar alapiskolákon működő gyermektánccsoportok versenye, amit legutóbb Nagysallóban tartottak meg, továbbá a magyar alapiskolákon működő színjátszó együttesek és bábcsoportok versenye is. Ezek mind járási szintű fesztiválok, s a Szólj, síppal együtt sokkal nagyobb figyelmet, törődést és anyagi támogatást érdemelnének.

A kicsik tehetségén és tudásán nem múlik, ők a lelküket, a szívüket is beleadják a fellépésekbe – nem volt ez másként a Farnadon rendezett járási seregszemlén sem. A Lévai járásban különben is ritkaságszámba megy a nagy létszámú magyar óvoda, s közismerten rossz az anyagi helyzetük is – annál inkább dicséretet érdemelnek. Miként a szülők és azok az önkormányzatok is, akik még képesek felvállalni egy nagyszabású gyermekfesztivált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?