ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Egy hétig sem maradt rács mögött az a terrorista, aki múlt kedden az afganisztáni Kandahárban található katonai bázison meggyilkolt egy szlovák katonát, további hatot pedig megsebesített.
Szimulálás is elég volt a szökéshez
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Egy hétig sem maradt rács mögött az a terrorista, aki múlt kedden az afganisztáni Kandahárban található katonai bázison meggyilkolt egy szlovák katonát, további hatot pedig megsebesített. A szövetséges erők közvetlenül a lövöldözés után letartóztatták, ám a terrorista, a celláját őrző afgán katona segítségével már vasárnap megszökött. Ehhez elég volt rosszullétet szimulálnia, s az őre gond nélkül kivezette a bázisról, mondván: kórházba viszi. A szökésnek ezt a nem hivatalos változatát közölte tegnap az AFP hírügynökség – hivatalos tájékoztatást az afgán hatóságok nem kívántak adni.
Ivo Samson külpolitikai elemző szerint ez az eset is igazolja, hogy Afganisztán még nincs felkészülve a szövetséges erők távozására. Úgy véli, ha az afgán hadsereg nem tudja rács mögött tartani a terroristákat, s nem tudja megakadályozni, hogy terroristák szivárogjanak a hadseregbe, akkor könnyen előfordulhat, hogy ha 2014-ben távoznak az országból a szövetséges erők, ismét polgárháború tör ki. „Ez annyit jelent, hogy az egyik oldalon az afgán hadsereg áll majd, a másikon pedig a felkelő tálib terroristák, akiknek egyetlen célja a hatalomátvétel lesz. A vidéki falvakat bizonyára könnyen uralmuk alá hajtják, s onnan irányítják majd támadásaikat a fontosabb városok ellen” – mondta Samson.
Az elemző szerint már most érezhető, hogy a szövetséges erők és az afgán hadsereg között feszültség van, amit a szlovák katonákra támadó terrorista érthetetlen szökése is igazol. „Minél jobban közeleg a szövetségesek tervezett kivonulása Afganisztánból, annál feszültebb lesz a helyzet az országban” – fűzte hozzá Samson. (dem, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.