Szigetit jogerősen felmentették

Szigeti László
Pozsony |

Végérvényesen és jogerősen felmentette a Legfelsőbb Bíróság az MKP volt oktatási miniszterét, Szigeti Lászlót a könyvelési csalás vádja alól, elutasítva ezáltal a korábbi igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská rendkívüli beadványát, amelyet a Főügyészség javaslatára nyújtott be.

Tény, hogy Szigeti csak öt hónapig állt az oktatási tárca élén 2006-ban, mégis egy olyan botrányba keveredett, amely miatt 10 évvel később bíróság elé kellett állnia. Saját igazát aztán az éveken át húzódó perben próbálta megvédeni. Szigetit tegnap nem sikerült elérnünk, a járásbíróság felmentő ítéletét követően viszont közölte, igazságosnak tartja az ítéletet, mivel ártatlannak vallja magát.

A vád szerint Szigeti miniszterként több mint 116 ezer eurós uniós támogatáshoz juttatta Nemesócsa községet. Az összeget a helyi alapiskola rendkívül rossz állapotban levő tornatermének felújítására igényelte az önkormányzat. A pénzt azonban egy magáncég épületében levő csarnok felújítására fordították.

A vád szerint Szigeti úgy hagyta jóvá a támogatást, hogy tudta, Nemesócsa nem teljesíti a pályázati feltételeket. A rendőrség szerint Szigeti előre megállapodott a község polgármesterével a támogatásról. Az ügyben Komjáti Lászlót, Nemesócsa néhai polgármesterét is megvádolták, de ő 2015 januárjában elhunyt. Az ügyész 2013-ban emelt vádat a volt tárcavezető ellen, a bíróságig 2016-ban jutott el az eset. 

A Pozsonyi III. Járásbíróság egy aránylag gyors eljárás során a volt minisztert felmentette, ezt az ítéletet később a kerületi bíróság is helyben- hagyta. Fordulatot csak a volt igazságügyi miniszter, Žitňanská hozott az ügybe, amikor tavaly a Főügyészség javaslatára az ügy kapcsán rendkívüli beadvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Ezt a nyári szünet alatt a bíróság elutasította, helybenhagyva ezáltal a járásbíróság és a kerületi bíróság korábbi döntését. 

A legfelsőbb instancia szerint a volt igazságügyi miniszter beadványa nem volt elég konkrét. Ha azt állította, hogy a bíróságok nem tudták kellőképpen felmérni a helyzetet és a történteket, a Legfelsőbb Bíróság szerint le kellett volna írnia, konkrétan miben tévedtek szerinte.

„Ráadásul a bíróság teljes mértékben helybenhagyta a korábbi ítéleteket, amivel egyben kimondta, az ügy felderítése és a bizonyítási eljárás helyes volt”

– közölte az ítéletben a legfelsőbb instancia, Gabriela Šimonová vezette taláros testülete.

Szigeti a bíróság szerint nem vonható felelősségre a csalásért. Abban az időben, amikor a község elköltötte a pénzt, már nem volt miniszter és semmi hatása nem volt a pénz felhasználására. Nemesócsának végül a teljes támogatást vissza kellett fizetnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?