Somogyinak mindegy, Horthy vagy Kossuth

Nemeshodos |

<p>A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Fazekas László egyelőre nem akarja kommentálni, hogy a tervek szerint Hodosban október végén felavatják Horthy Miklós, a vitatott megítélésű magyar kormányzó <u><strong><a href="https://ujszo.com/online/kozelet/2017/10/10/horthynak-allitanak-szobrot…; target="_blank">első szlovákiai mellszobrát.</a></strong></u> A Pozsonyi Református Egyházmegye esperese, Somogyi Alfréd szerint azonban helyénvaló emléket állítani azoknak a történelmi személyiségeknek, akik a református egyházhoz kötődnek.</p>

Fazekas László püspök egyelőre nem foglalt állást a szoboravatással kapcsolatban. Lapunkkal közölte, csak az egyház vezetőségével való egyeztetés után adnak ki nyilatkozatot erről az elkövetkező napokban.

Az Új Szó elérte Somogyi Alfréd esperest, akinek egyházmegyéjéhez a hodosi egyházközség is tartozik. Elmondása szerint a szobor ajándékként érkezik a Horthy Miklós Társaságtól, és mivel a kormányzó a 20. század református vallású világi személyiségei közé tartozik, helyénvaló szobrot állítani neki. Somogyi szerint Horthy Miklós vitatott történelmi szerepe sem befolyásolja megítélését: „Bolsevik sztereotípia, hogy Horthy megosztó személyiség lenne. Református magatartásában semmi megosztó nem volt” – mondta lapunknak. Véleménye szerint az egyházzal kapcsolatos szerepét el lehet választani történelmi szerepétől. „Ha Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc vagy épp az egyháztörténet bármelyik fontos személyiségének emlékezetében el lehet választani a pozitív és negatív cselekedeteket, akkor ez Horthy esetében is lehetséges. Mi az egyházunkhoz kötődő kiemelkedő világi emberként tartjuk őt nyilván” – szögezte le az esperes.

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: LENYELNI A HORTHY-FALATOT

Kérdésünkre, nem tartja-e problémásnak, hogy a szoboravatón Hegedűs Loránt, a magyar szélsőjobboldalhoz köthető lelkész hirdethet igét, azt mondta: tudomása szerint az illetékes egyházi főhatóság nem vonta meg Hegedűs engedélyét, ezen túlmenően pedig nem érdekli a lelkész politikai megítélése. „Ha igét fog hirdetni, az nem politikai beszéd lesz” – mondta Somogyi Alfréd. Hegedűst korábban épp egy Horthy-szobor avatóján mondott prédikációja miatt írásbeli megrovásban részesítette az egyház. Somogyi szerint ő maga nem híve a preventív intézkedéseknek. „A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk” – mondta hozzátéve, hogy amennyiben a szolgálat megfelelő lesz, megköszöni azt, ha kifogásolhatónak tart valamit, azt szóvá teszi, és amennyiben indokoltnak tartja, hogy fegyelmi eljárást indítson, azt fogja tenni. Somogyi arról nem beszélt, egyeztetett-e a helyzetről Fazekas László püspökkel, vagy Kis-Csáji Juliannával, a hodosi egyházközség lelkészével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?