Slota: nem vagyok impotens, se absztinens

Pozsony. Ján Slota, a nemzetiek egy részének vezetője szerint a homoszexualitás éppen olyan undorító, mint a pedofília.

Pozsony. Ján Slota, a nemzetiek egy részének vezetője szerint a homoszexualitás éppen olyan undorító, mint a pedofília. Slota sajtótájékoztatóján kifejtette, noha vannak fenntartásai Vladimír Palko belügyminiszterrel szemben, mégis tiszteletet ébreszt benne, hogy Palko az antidiszkriminációs törvény ellen szavazott, és meghajlik a két tartózkodó miniszter előtt is. Nem lehet az elfajzottakat a többi, normális állampolgárral egyenlősíteni, főként nem a hadseregben és az oktatásban, szögezte le Slota.

A nemzeti párt arra is felhívta a parlament figyelmét, ne támogassák a Csemadok költségvetésének növelését, mert ennek a szervezetnek az egyik legfőbb törekvése, hogy kétségbe vonja az államalkotó nemzet identitását. Slota szerint ideje félreverni a harangokat, ha a szuverén szlovák állam területén fel lehet állítani a nacionalista gyilkos, Kossuth Lajos szobrát.

A veretes szavak után Slota az elnöki palotába ment, hogy Kassa, Besztercebánya és Pozsony-Újváros polgármesterével együtt átvegye Rudolf Schustertől a Köztársasági Elnök Keresztjének I. fokozatát. Nem állami, hanem az elnök személyes kitüntetéséről van szó. Az elismerést a hivatalos indoklás szerint Slota azért kapta, mert 14 éve ő Zsolna polgármestere, és nagyon sokat tett a város fejlődéséért. A rövid elnöki fo-gadás után Slota nem titkolta, pohárral a kezében fog ünnepelni. „Én ezt nem szégyellem. Nem vagyok sem impotens, sem absztinens. Normális szlovák vagyok” – mondta. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?